BARANGOLÁSOK BASZKFÖLDÖN I. rész

ZIZEG AZ UTAZÁSI BOLHA Az utazási bolha megint nem akarta abbahagyni. Csipkedett, motoszkált bennem, csiklandozott. Na jól van, gondoltam, akkor hallgassunk rá. De hová? Ami a nagy, távoli vállalkozásokat illeti, most, hogy már tényleg kezdem érezni a koromat, (van ebben egy kis óvatoskodó elgyávulás is talán) azok már nem annyira ösztökélnek, legalább is nem ebben az…

KUBA A PRAKTIKUM JEGYÉBEN: HOVÁ, MIT, MIKOR, MENNYIÉRT? TIPPEK FÜGGETLEN UTAZÓKNAK ÉS ITTHON MARADÓKNAK…

Na, akkor most rém praktikus leszek, mégpedig, nyilván, a saját tapasztalataim alapján. Mert az eddigi, Kubáról szóló bejegyzéseimben már mindenről szó volt, csak arról nem, hová érdemes menned Kubán belül, mit érdemes csinálnod, hogyan közlekedj, mennyi pénzt vigyél, mire számíts, mire vigyázz….stb. Hová menj el? Attól függ, mennyi időt adsz magadnak a szigetre. Van egy…

KUBAI AUTÓCSODÁK, CÁR ATYUSKA VELÜNK VAN, MEG A BÁTOR OROSZLÁN (KUBA VI.RÉSZ)

Kubában az autó, mint műfaj, és az autóállomány maga egyszerűen bámulatos. Mert hitelesen tükrözi a kubai történelem egy-egy szeletét. Az utcán rohangáló négykerekű járgányok egyik fele amerikai vagy kisebb mértékben nyugat-európai gyártmány, kész látvány-arzenál, az 50-60-70-es évekből. Másik felük a szovjet időket idézik, ez nekünk még izgalmasabb, mert , ugye, ezt megéltük magunk is, moszkvicsok,…

I LOVE YOU… (KUBA V. RÉSZ)

Baktat a nyomomban a kubai fiatalember a havannai utcán, és ismételgeti a két kurta mondatocskát, amit betanult angolul. „I love you” meg „I need you”. A baj az, hogy – bár igyekszem tudomást se szerezni róla, nagyon kitartó. Ha szaporázom a léptem, ő is begyorsít. És hajtogatja, rendületlenül. Végül hátrafordulok, és erre a célra előre…

Pár nap múlva Kuba!

Kedves Barátok, új kaland következik, nem is akármilyen: két-három nap múlva Kubában leszek. A hónapok óta tartó felkészülés során rá kellett jönnöm, hogy ez lesz valószínűleg életem egyik legnehezebb utazása. Hiszen nem nyaralni megyek, védett körülmények közé, hanem csavarogni, tekeregni, tapasztalni, elvegyülni. Ahogy már szoktam. Nem sima ügy, nem is kiszámítható ez az ország. Castro…

TANGÓ, TANGÓ BUENOS AIRESBEN

A tangó kikerülhetetlen dolog Buenos Airesben. Hozzátartozik a városhoz, és kész. Na de miért is kerülnénk ki, amikor pont miatta jövünk és térünk aztán vissza, újra és újra ide? Messziről utazunk érte. Ez a tánc, a meghódítására tett mindennapos kísérletek, a soha véget nem érő tanulása, a vele járó gyönyörűség, és igen, a vele járó…

HELLO BUENOS AIRES!

Szóval, hét év kihagyás után, visszatértem ide, Buenos Airesbe. Azon belül is az én kis buenos airesi negyedembe, San Telmoba, el se tudom képzelni, hogy máshol lakjak.  Mindig, akárhányszor is jártam itt, mintha hazajönnék. Erre nincs észszerű magyarázat, mert semmiben se hasonlít az otthoni környezetemre. Jó érzés az állandóság, biztonságot ad, megvártak a sarkok, a…

AMI AZ ÚTIKÖNYVEKBŐL KIMARADT: DÉL-FRANCIAORSZÁG I. RÉSZ

  Az embernek lehet egy kis mázlija. Például, hogy a nagyon szeretett kis unokahúgom, Dóri, Dél-Franciaországban él. Ott koncertmester a helyi szimfonikus zenekarnál. Lehet látogatni, amit én 3-4 évenként meg is teszek. Vele is együtt vagyok egy picit és valamelyest egy tüneményes, történelmi városka, Montpellier részesévé is válhatok. Sok csavargás is belefér ebbe, szerte a…

Fülöp-szigetek: cetcápák meg a zűrös svájci

Összegyűlt pár dolog. Na, szóval: Fülöp-szigetek, azon belül is Cebu szigete. Ma egy medencézős délután van. Ejtőzős. Írásra-alvásra való. Mozgalmas délelőtt volt ma, két merüléssel. Az első : reggeli előtt, rohadt nagy áramlásban, csak úgy lobogott mindenki haja  és teste a víz alatt. Kellett néha teperni, áramlással szemben is, néha meg sziklába kapaszkodni. Ez a…

FAPADOS CSÚSZKÁLÁS A FRANCIA ALPOKBAN

  Hát, ez szuper! Régóta síelek, de Franciaországban, sítalpakon, már vagy tizenöt éve nem jártam. A síelés nem magányos sport, társaság kell hozzá, van is nekem olyan, de a barátaim többsége egy ideje azt gondolja, hogy jó-jó, a franciaországi Alpoknak nincs párja, hosszú, szövevényes pályák, hóbiztos terep, márciusban általában szép idő, viszont rohadt messze van.…