KUBAI AUTÓCSODÁK, CÁR ATYUSKA VELÜNK VAN, MEG A BÁTOR OROSZLÁN (KUBA VI.RÉSZ)

20170212_155325

Kubában az autó, mint műfaj, és az autóállomány maga egyszerűen bámulatos. Mert hitelesen tükrözi a kubai történelem egy-egy szeletét. Az utcán rohangáló négykerekű járgányok egyik fele amerikai vagy kisebb mértékben nyugat-európai gyártmány, kész látvány-arzenál, az 50-60-70-es évekből. Másik felük a szovjet időket idézik, ez nekünk még izgalmasabb, mert , ugye, ezt megéltük magunk is, moszkvicsok, csajkák, zasztavák, ladák, jellemzően a hatvanas- hetvenes évekből. Szóval, a kocsipark minimum harminc, de inkább jellemzően negyven éves autókból áll.

20170211_113322

P1100670

Ennek megfelelően halál-rozzantak.

20170210_085821

Kivéve az ősi amerikai „szárnyas” járgányokat, amelynek egy részét eszméletlenül szépen felújították, már csak éppen az hiányzik, hogy a csilivili autócsodából, hibátlan frizurával, kilépjen Marilyn Monroe és lazán megigazítsa a vállára vetett szőrmét.

P1100697

20170213_111509

Kubában az autó kincs. Mert nemigen lehet hozzáférni. Kincs, ami nincs, ugyi. Talán csak hat éve annak, hogy listás, új kocsikat lehet venni, ezek 40.000- 180.000 dollárért már kaphatóak is. Egy olyan országban, ahol 20-50 dollár a havi alkalmazotti kereset. Marad tehát a használt autó piaca. Illetve a több generáció óta a család birtokában lévő autó, amitől általában a világ minden kincséért se válnának meg. Hatalmas érték ez a fellendülőben lévő turistaiparban. Sok pénzt hoz a retróság.  Fényezik, lehelgetik, karbantartják őket. A fehérvári bicska esete. Mert hogy a motor, alkatrészek, kerekek, persze, kicserélve, éppen csak a váz marad. Egész iparág és persze fekete kereskedelmi ág szakosodott arra, hogy régi-új alkatrészeket gyártsanak, illetve beszerezzenek. Az amcsi autók adás-vétele az mindig szabad volt, a nevezetes Castro korszak szovjet gyártmányai, viszont, egészen a közelmúltig, tilalom alatt álltak, adás-vétel szempontjából.

P1100860

Ez egy rendes moszkvics a hetvenesekből. Gazdája taxiként használja, még a nagybácsitól maradt rá

 

P1100859

Ugyanez a gazda rém büszkén hordja a régi jogsiját, mi szerint magyar Ikarus buszok sofőrje volt. Húsz éven át, egyébként.

A fene se érti. Beszéltem egy fickóval. Egy jó erős dzsip tulajdonosa, ami túristákat visz mindenféle útra, 10-20-30 dolcsiért fejenként. Nyolcan is el tudnak szorongani benne. Két barátjával közösen vette három éve. Negyvenkétezer dollárba került. Horror. De hárman azért kifizették, majd agyonbuherálták ( haszált volt, persze)  és most remekül működik. Három év alatt máris bejött a kocsi ára. Mostantól kezdve pedig pörög a profit. Szóval, jó kis business, akinek van hozzá kezdőtőkéje.

De ez az elenyészően kicsi hányadnak van csak. A többség taxizik, ami megint nem rossz, mert, mondjuk, egy reptéri transfer Havannában simán 30-35 dollárba kerül. Húsz percnyi út , és ennyi. Pörögnek, fordulnak és máris tizenöt-húszszorosát keresik, mint amennyit egy állami alkalmazott kap havonta.

Ilyen körülmények között a kocsi szuperluxus. A bérautó is. Simán elkérnek érte száz eurót naponta+ a biztosítás+ benzin. Ezt termeli a hiány.

Jellemzően egy 37-42 éves francia tragacs tízezer dollárba kóstál. Ennél olcsóbb csak egy negyven éves moszkvics, az 7-9000 dollár. Úgy kábé. És aztán fölfelé, határ a csillagos ég.

A kubaiak is néznek tévét, amcsi sorozatokat és egyebeket. Szóval láthatják, hogy milyen az, fogyasztani. És bőven tudnak a fogyasztásról az Amerikában élő rokonoktól is. Mindenkinek van egy ilyen hozzátartozója. Szeretnének fogyasztani ők is, használati tárgyakat, autót, minőségi kaját venni. A többségnek nem megy. Kérdés, hogy a most még csak mocorgó változások mit fognak hozni a kubaiaknak. Minden szempontból.

Emlékszem: Arturo búvárral és Nadia nevű feleségével ültünk egy falusi étteremben, Caletones-ben ( Kelet-Kuba), fincsiket ettünk  és dumáltunk.

Azt kérdeztem: – Mi lenne a legnagyobb vágyad, Arturo?  Válaszolt: – A búvár barátaim meghívtak  Németországba. Elmentünk vásárolni egy szupermárketbe. Megkérdezték, mit szeretnék enni vacsorára? Láttam, hogy mindenféle hús van ott. – Csirkét, bélszínt, disznóbordát? Mondd meg, nyugodtan! – Nem jutottam szóhoz -, meséli Arturo. – Kaját választani? – Hogy mit szeretnék enni? Istenem, micsoda luxus…!  Itt azt eszem, amit éppen kivadászok a boltokban. Mármint a kevés pénzemért. Arra az érzésre vágyom – , sóhajt fel Arturo -, ami ott a szupermárketben elkapott. A szabadságra. Ezen a ponton,emlékszem, Arturo egy kicsit elgondolkozott. Majd így folytatta: és a méltóságra. A tiszteletre. Ami a szabadságból következik.

Arturo egy átlag kubai. Még csak nem is a legszegényebb. Amúgy az ő prioritása az, hogy egy 42 éves Peugeot üzemeltet. Annak a bodog tulajdonosa. Kilencezer dollárért vette, fogalmam sincs, miféle kölcsönből. És hogy lehet azt visszafizetni. De kell a búvár-munkájához.

P1100930

Egyébként, a cimmerferik és -ferinék  is megcsinálják az állami alkalmazott ( legyen az orvos vagy melós) jövedelmének 10-15-szörösét. Szépen kezd szétesni, széthúzni a kubai  egyenlősdi. Castro látta ezt, jó előre, nem is igen tetszett neki, hogy – bizonyos gazdasági kényszerek miatt – engedélyezték a maszekolást a turista iparban. De nem volt mit tenni. A termelő ipar-nélküli, embargótól sújtott, szocialista tábort-veszített, gazdaságilag összesett, totál elszigetelődött Kuba már csak a turizmusban és az ezzel kapcsolatos beruházásokban bízhat.

Amerika ugrásra készen áll. Az európaiak, kanadaiak már régen invesztálnak hotelekbe, egyebekbe. De Kuba high-risk, azaz magas kockázatú ország. Éppen mert maradt és tart a kemény vonalvezetés. Így tehát nem ömlik befelé a pénz, nem épül ki a többezer kilométeres tengerpart, például. Nehéz a bürokratizmussal. Például, megint csak Arturo mesélte: van egy barátnője, Frida, ő kanadai, együtt dolgoztak egy búvárbázison. Frida, most ebben a csigalassúsággal, de mégis csak liberalizálódó világban, szeretne beruházni egy magán-búvárbázisba, de úgy, hogy barátja, Arturo legyen ott a bázisvezető. Ebben a konstrukcióban bízik csak. Hozná a pénzt. Node, node. Rászóltak. Azt majd az állam fogja kijelölni, kit alkalmazhat. Niksz Arturo, senki konkrétan. Terv itt meg is rekedt.

P1100656

 

Más: mostanában megnyílt Havannában egy csilivili bevásárlóközpont. Már azután, hogy hazajöttem. Olvastam erről egy cikket. Járnak oda a havannaiak, még vidékről is felutaznak, csak hogy nézelődjenek, szörnyülködhessenek  és fotózhassanak. Halál fura és ciki. Egy pár cipő simán belekerül egy éves totál jövedelmükbe. Nem is a legdrágább cipő.

Mi ez?

Castro a közelmúltig élt, a szelleme pedig vastagon jelen van, akárcsak öcsikéje, Raul, a főnök. Persze ő fizikailag is. Keménymagos kommunista állampárt, a harci jelszavak se változtak semmit. Hogyan viszonyul a hatalomhoz az átlagember? Már az, aki Kubában maradt és nem menekült el onnan mindenféle kalandos módon?

Imádják Fidelt, mint az istent. A „Kádárjános”-féle noszti. Az atya. A cár atyuska. A gondoskodó.

20170301_131647

CSAK EGYÜTT GYŐZHETÜNJK – MONDJA A TÁBLA

20170304_163941

Ebben a szerény, üres boltban a függetlenség megtartására bíztat a felirat.

20170225_174730

Megint mások le se szarják a hatalmat, nem foglalkoznak vele, mert az egyéni boldogulásra koncentrálnak. A túlélésre. Mint a mi hetvenes éveinkben.

P1100913

De megint csak az átlagról beszélve, azt a szót, hogy „forradalom”, a többség nem iróniával mondja ki. Hanem tényszerűen. Vagy éppen büszkén. Ingyen iskola, ingyen orvos. Két vívmány, ami túlélt ötven évet. Ingyen kaja-fejadag. Ezt mondta egy bácsika nekem Cienfuegosban is, az Öregek Otthonában, a rácsos, földszinti ablak mögött. Hogy azóta boldog, amióta Fidel került hatalomra. Békés öregség, képzett- tanult gyerekek.

20170307_090211

20170307_090143

Az Öregek Háza belülről. A felirat: Egészséggel és vidámsággal 120 évig is elélhetünk. A Boldog Mosoly

Kubában könnyű diplomát szerezni, tengert lehet a diplomásokkal rekeszteni. De sok a pályaelhagyó, éppen a megalázó, abszurd jövedelmek  miatt. Aki a trinidadi lovastúrámat vezette, mint idegenvezető, az eredetileg állatorvos. Akinek a házában Vinales-ben laktam, most házibácsi, de ebbe a státuszba egy havi 16 dolláros közgazdászi fizetéssel érkezett, ex- állami alkalmazottként. Többet nem is kell mondani.

20170304_091940

Ez volt a diplomás lovastúra Trinidadban

Merre is tart Kuba? A fene se tudja. Nagyon lassan érlelődnek a változások. Közben nőnének az igények, külső nyomás is érvényesül: emberi jogok stb. Az internet, megint csak az átlag számára, hihetetlenül keveset tud még technikailag, minden csak nem szélessávú, egy képet nem lehet megnyitni, a google keresés gond, de legalább VAN már internet. Otthon nemigen, de bizonyos köztereken, bizonyos városokban lehet wifizni. Nem ingyen, de lehet. Még mindig nem szörfölésről van szó, az internetes telefonálás külföldre eléggé lehetetlen, de chattelésre, email-ezésre már alkalmas. Tömegek nyomkodják a telefonjukat az utcákon, sokszor reménytelenül, a leterhelt térerő miatt.

20170303_165659

A melegeket  már nem üldözik. Azelőtt koncentrációs táborba csukta őket Fidel, ma már szinte divat melegnek lenni Havannában vagy Santiagoban.  Ez is baromi nagy változás.

És persze van egy réteg, biztosan nem is kicsi, aki kényszerből maradt az országban, de élete szankciók által sújtott. Aki valaha vagy mostanában felemelte szavát a rendszer ellen. Ilyen Jorge is. Jorge Santiagoban. Ő volt az az aranyos férfi, aki behívott magához kezet mosni, amikor látta, hogy a mancsom ragad az elnyalt fagyitól. Akkor nem mentem be hozzá, de másnap újra láttam Jorgét. A háza előtt ült és buzgón írt valamit egy füzetbe. – Mit írsz? – kérdezem. – Fabulákat. Állatmeséket. Tantörténeteket. Már ötven kötetre való fabulám van. A bátor oroszlán. A ravasz róka. – Mindet kiadták? – kérdezem meglepve. – Egyet se -, válaszolja,- , de muszáj írnom őket.  Fontos – teszi hozzá. – És különben mit csinálsz?  -, érdeklődöm. – Semmit. Nem kapok munkát. A családom  emberjogi harcos múltja miatt. Apámat börtönbe is zárták – teszi hozzá. – Akkor miből élsz? – Amerikai rokonok küldenek egy szerény támogatást havonta. És van hol laknom. Ez az anyám háza – , bök a háta mögé.  Jorge kb. 45 éves lehet. Ég a szeme, hisz a tanmeséiben. Másnap ugyanott találom. Azt mondja: köszönöm. – Mit köszönsz nekem, Jorge? – Tegnap mondtad, hogy magyar vagy. Magyar ihletésű tanmesét eddig még nem írtam. Most nekifogtam. Te inspiráltál -, mosolyog rám.

Aztán bementünk a mama házába. Ittunk együtt egy kávét Jorgéval.

20170228_184918

Most befejezem ezt. Már csak egy van hátra a kubai blogokból. Kubába utazni kívánóknak szánom. Nagyon gyakorlatiasan. Mit-hogyan érdemes csinálni a szigeten? Mit keressenek, mit kerüljenek el, mit nézzenek meg? Mitől érezhetik prímán magukat, mint én is?   Szóval, legközelebb.

 

 

 

Advertisements

KUBAI AUTÓCSODÁK, CÁR ATYUSKA VELÜNK VAN, MEG A BÁTOR OROSZLÁN (KUBA VI.RÉSZ)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s