BUENOS AIRES: DECEMBERI FORRÓ NYÁR, TANGÓ, LILA FÁK

December van, és harminckét fokos meleg, izzadnak a piros mikulások, a forró szélben lengedeznek a díszek az utcai karácsonyfákon. Megfordult a világ. Illik is megfordulnia, valami csak következik abból, hogy tizenhét órán át repültünk a levegőben, mielőtt a gép letett minket Buenos Airesben.

20171210_141831

Szoktam mondani, ez az én fogadott városom. Az ilyesmi nem tudatos döntés kérdése. Spontán szerelem volt azonnal, több mint tíz éve, amikor először jártam itt. A fene tudja, miért, ez a – különben – neurotikus város nekem hatalmas nyugalmat és otthonosságot nyújt. Ez már a hatodik alkalom, hogy azóta visszatértem és nyilván ez se véletlen.  Az otthonosság. Először is, Buenos Airestől nem várható túl sok egzotikum, hiába van a világ végén. Utcái, sugárútjai, épületei, legalább is a centrumban, Rómát, Madridot, Budapestet, legfőképpen Párizst idézik. Talpig európai nagyváros ez, hát milyen is legyen, amikor európaiak építették maguknak, jellemzően a XIX – XX század fordulóján.

20171210_150843

Végigslattyogunk, mondjuk az Avenida Mayo-n, a Május sugárúton, hát, az meg tiszta Andrássy út. A csodás bérpaloták, szecessziós kapuk, centrumban a Tortoni kávéházzal, ahol, egyébként, már a tizenkilencedik század közepe óta fogyasztják a városi bevándorlók a kávéhoz való sütit, jellemzően a félhold-alakú csemegét,  amit itt medialunának hívnak. A földalattija, a csodás antik csempékkel, cirka akkor épült, mint amikor a miénk.

 

20171210_152551

20171209_082112

Anno, az első tömeges bevándorlás után, rém hamar lett Buenos Aires a világ nyolcadik leggazdagabb városa, ami már persze régóta csak történelmi emlék. Egész Argentína, az elmúlt sok évben,  és ma is, gazdaságilag egyik pöcegödörből esik a másikba.

Indián, inka, vagy bármilyen keverék arc – szemben bármelyik dél-amerikai országgal – viszonylag ritkán látható a főváros utcáin. Ezek az emberek döntően olasz és spanyol eredetűek, városlakók, portenok, elég magasan tartott orral élnek. Ettől még lehet imádni őket.

20171203_141256

 

20171203_141135

Na jó, vissza az otthonosságra…Mi a frászt lehet itt csinálni, mondjuk, hatodszor, amikor már régen bekebelezted az összes turisztikai látványt? Hát, kérem, élni lehet.  Mert Buenos Aires valahogy megvár téged, minden alkalommal. Nem titok, hogy engem valamikor régen, a tangó vitt oda. Ma már sokkal többről szól nekem ez a hely. De, persze, a tangó is megvár.  San Telmo is megvár, ez az eszeveszett, koloniális, bohém negyed, a titokzatos belső kertjeivel, olyan, mint egy falu ( amúgy a belváros egy elkülönült része),nem laktam és nem is laknék soha máshol. Azon kívűl ki és mi vár még meg? Mindenekelőtt a régi, bevált, helyi barátok. Akikkel lehuppanunk egy kávéra, egy hűsítőre valahová, és biztos, hogy  három  másik ember is megjelenik hamarosan az asztalunknál, új meg régi ismerősök, megy a duma, a pletyó, s vele alakul az esti program, buli vagy tangózás.

20171211_095744

20171211_095741

Na, itt éppen felbukkant nekünk valaki, aki mindjárt letelepszik mellénk…

A házam is megvár, a törzs-lakóhelyem. Az ezernyolcszázas évek közepén épült,  földszintes, kertes, a kert előtti  járda-féle  burkolata teljesen eredeti.

20171130_084314

 

Kertet mondtam, pedig patióról van szó, magas támfalakkal körülvett zöld oázisról, a falakon  dús futónövények. Minden egyes szobácskából ( hat vagy hét van belőlük )egyenesen ebbe a napfényes, mediterrán patioba lép ki közvetlenül az ember. Megállt az itt idő. Minden tizenkilencedik századi ezen a házon. Lakói nem turisták most sem, ahogy a korábbi években sem. Hanem hosszabb távú bérlők, némelyik öt éve él egy kicsike szobában, van aki fél évre vagy egy évre jött. Valahogy archaikus egy kicsit ez a panzió.

20171130_084352

A tavalyiakból két lakót is még ott találtam. Martin angol, aktív korában tisztviselő volt, és most, nyugdíjasként azt csinálja, amit mindig is akart, a tangózenét tanulmányozza, talán minden nap koncertre jár, majd jegyzeteket készít ebből. Ő egy évre vagy kettőre költözött ide.

20171213_125912

Ez itt a fürdő egy részlete. Szépen berendezve, asztallal, székkel, csodaszép járólapokkal

A társaság igencsak nemzetközi. Madlain, az őslakó, aki szerintem tök flúgos svájci nő, ő hatodik éve él  ebben az elvarázsolt házikóban. A házimacskát, Negritát gondozza ( rohadtul komolyan veszi a feladatát) és különben – valami teljesen megmagyarázhatatlan okból – színes képecskéket vagdos ki színes magazinokból , majd  iszonyú gondossággal és koncentrációval egy kottafüzetbe ragasztgatja őket. Reggel nyolckor kezdi, pontosan. Nem értem miért, meg  miért éppen itt, és hogy egyáltalán  miből él.  Tavaly is végig ragasztott. Végig. Amúgy kórosan sovány, harmincöt-negyven kiló lehet és két doboz cigit szívhat el naponta. Kell az a koncentrációhoz.  Robert, ő – nekem – új,  egy negyvenes ír, számítástechnikus, egy amerikai cégnek dolgozik, úgy gondolta , hat hónapig ebben a jó kis klímában fog távmelózni, az időeltolódás az USA-hoz képest csak két óra, úgyhogy szinkronban van az ottani munkaidővel. Nemigen jár el otthonról, csak vásárolni, most azt fontolgatja, kezdjen-e el tanulni tangótáncot vagy se. Lába, mint a bot – ezt állítja, miközben komótosan eszegeti a nyilvánvalóan ízetlen zabkásáját.  Egészségére.  Veronique nem így van ezzel. Kajáról, rendesen csak vele tudok beszélgetni. Meg este vörösborozni. Naná, mert francia. Párizsi nő. Újságíró és szépíró, ő azért költözött ide három hónapra, hogy teljes nyugiban befejezhesse a regényét. Hogy miért pont Buenos Airesbe és miért éppen ebbe a házba? Ezt dobta a gép, szó szerint. A laptopja meg ő fészket vertek a lugasban található nagy asztalnál, amely fölé egy döbbenetesen szép, hatalmas fa borul, bár tudnám a nevét… Veronique meg én sokat dumálunk az argentin marhahúsokról. A henteseinknél rendszeresen más-másféle részét vesszük a marhának , kísérletezgetünk velük,  sütögetjük őket a nagy konyhában és belenyalunk egymás kajájába. Én a “bife de chorizo” ra szavazok, ő a cuadril-ra. Elvagyunk. Veronique azt állítja, hogy ebben a városban és házban megtalálta azt, amit sehol máshol: a nyugalmat és vele az ihletet.

20171213_125855

Magam részéről, elég sokat csavargok. A soha-meg-nem-tanulható tangóban szeretnék jobb lenni, sokkal jobb, ezért minden nap órákat veszek. Nem kell miattuk messzire menni, szépen gyalog minden elérhető. Ugyanabban a negyedben zajlik az élet. Pablo, akit idén fedeztem fel, Riet nevű  legrégebbi itteni barátnőm közvetítésével, roppant szigorú, sőt fanatikus. Öt órát vettem tőle, istenien magyaráz és táncol, de sikerült egészen lerombolni azt, amiről én eddig azt hittem, hogy ez elég jól megy nekem. Semmi se jó, amit csinálok. Lerombolta, aztán felépíteni meg nemigen volt idő. Mégse éreztem frusztrálónak a dolgot. Hogy kompenzáljam a megingott önbizalmam, persze újra találkoztam Sergioval, akit éppen tíz és fél éve ismertem meg itt, mint tangó tanáromat és azóta is a barátom. Az ő energiája, gyöngéd és mégis férfias tánca visszahozta az örömöt, és láss csodát! – Pablo  precizítása mégis talajára hullt, mert Sergio azt állítja, egész más a tartásom, sokkal könnyebb táncolni velem.  Na, jól van, hurrá.

Egy vasárnap csináltam egy mindent elsöprő, igazi nagy bablevest. Minden nyavalya hozzávalót itthonról vittem, mert ez egy tervezett leves volt. Óriás szemű lila meg fekete babot, fehérrépát, füstölt kalbászt… Az ilyesmi ott nem kapható. Tejföl sincs, basszuskulcs! Ilyet!!

Akkor is remek lett! Paula, régi argentin barátnőm, aztán Riet, a belga nő, aki egy évből 8 hónapig Buenos Airesben él, és első pillanattól szoros barátság köt minket össze, Sergio kisszívem, meg Fernando, akit pár nappal korábban, Paula révén ismertem meg egy Belgrano negyed-béli szabadtéri milongán ( tangó-össztánc). Fernando költő, színész és civilben bankár. Meg tangó-fanatikus. Hát, az a bableves mindenkit elbűvölt, csak úgy híztam. A lugasban ettük, Veronique addig félreült a laptopjával regényt írni. Azért ő is kapott egy-két tányérral. Hadd legyen még több ihlete…, az ember úgy járul hozzá a francia irodalom dicsfényéhez, ahogy tud…, ugye.

20171203_170746

A bableves után a három grácia, Paula, Riet meg én sztároljuk magunkat. A házimacska, Negrita is oda tolakodik. A két fiú fotózik illetve mosogat

Na, és akkor egy másik vasárnap Sergio elvitt a Boca stadionba. Ott se jártam még! A világhíres  Boca csapat! A foci, persze, nemigen tud lázba hozni, azt a fiamra hagyom, de most más történt ott. A Boca, a klub szerves részeként, fenntart egy fiatal fiúkból álló csapatot, csupa mentálisan sérült srác. És – mint kiderült – Sergio nővérének a 22 éves fia is sérült, és tagja a Boca- nak.  Micsoda hangulat! Ennyi boldog, öntudatos Down-kórost, autistát, halmozottan sérültet nem is láttam még együtt. A nagy Boca színeiben! Utána családi grillparty, choripánt sütöttek és ettük és nevettünk sokat Sergio családjával.

20171209_123636

20171209_124004

20171209_123908

20171209_123842

Aztán, egyik nap meglátogattam Oscart, ő az a régi házigazdám, akinél három, egymás utáni évben laktam valamikor, az Estados Unidos nevű ikonikus utcában. SzörpölJük a mate-t, ezt a helyi fűből készült tea-félét és dumálunk.  Vele úgy megy a spanyol, mintha prima szinten tudnám ezt a nyelvet. Gond nélkül. Nem mindig vagy mindenkivel van ez így. Elmondta, hogy a felesége, Norma, évekkel ezelőtti halála óta ( tündéri nő volt NOrma, jól ismertem) , tavaly lett egy barátnője, de nem léphet be az a nő a házba, és nem alhat  Norma helyén az ágyban. Kizárólag Oscar jár hozzá. Mert Norma emlékét senki sem szentségtelenítheti meg.  Csak néztem, mikor ezt mesélte. És egy csöppet se csodálkoztam a folytatáson: pár hónapja azt mondja neki a nő, hogy te, barátom, még mindig nős vagy. A Norma férje . Me siento mucho. Sajnálom, de én ezt nem csinálom tovább.  És távozott. Persze, igaza volt ennek a barátnőnek, bár az örök hűség is gyönyörű dolog. Oscar és Norma mindketten 17 évesek voltak, amikor összeházasodtak, 5 felnőtt gyerekük van, Oscar most hetvenhárom.. . Mindenesetre meghívott a legkisebb fia, Manuel által szervezett milongára, egy szerdai napon, ahol a tánc előtt csoportos órát ad egy nagyon látványosan meleg fickó. Alacsony, törékeny, magatartása nőies, viszont  a lábujjától a feje búbjáig, benne az összes ízületén át, táncból van faragva a fiú. Hihetetlenül mozog. Annyira tetszett ez a csoportos óra, hogy megkérdeztem: Privát órát is adsz? – Adok, mondja. És másnap mentem hozzá. (Naná, hogy ő is San Telmoban lakik). Csak egyetlen órát vettem tőle, de iszonyú jól éreztem magam vele…

Mi az, szóval, hogy “megérkezni” valahová? Otthon lenni ott, ahol sose volt vagy lesz otthonod?  Rejtélyes dolog ez… Szerintem ez az embereken múlik, csakis rajtuk. Meg egy város sugárzásán. Hogy megvan a helyi fűszeresed, a zöldségesed, a hentesed. Fújod a buszok, a metrók útvonalát. Ilyesmi. És hát, mondom, a barátok. Persze, be kell hozzá fektetni. Ez tény. Messze nem pénzre gondolok. És akkor egyfajta luxust kapsz viszonzásul: nem vagy többé turista, hanem valami más, annál sokkal több. Nem is tudom, micsoda. Befogadott leszel.

20171210_142545

Legközelebb a tangóról mesélek. Arról az iszonyúan sokféle, rád ömlő energiáról, pozitívról, negatívról, ami a vadidegen férfiakból árad, amikor igazán élesben, a milongákon, kiteszed magad a placcra, ők felkérnek és te ellejtesz velük egy táncot. Arról, amit én kaptam tőlük, vagy amit nekem sikerült talán adnom, most éppen két héten át. Mert  egyfajta önismereti játék is ez, véresen komolyan.

 

 

 

 

 

 

 

Reklámok

BUENOS AIRES: DECEMBERI FORRÓ NYÁR, TANGÓ, LILA FÁK” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hello anna, ‘gratulalok, nagyon jo iras :))’/kedvcsinalo, foleg az iszonyu hideg -toronto- mostani helyemrol, napokban -27c volt.nem normalis embernek valo, ‘talan azert vagyok meg itt :(()’ / ‘san telmot felvettem a korabban -altalad- emlitett ‘t.zug&n.rev’ melle uticelkent./ ”gratulalok az uj frizulahoz” /habar a kubai ut elott az a ‘rovid hatul felnyirt…’ :)))/ udv., laszlo

  2. Anna, annyira vártam az új írását.. itt ülök, hajnali 4:00- és magával mentem egy pillanatra.. Szeretnék így látni ahogy ön. Ilyen velősen, szépen látni..
    További gyönyörű utazásokat, jó egészséget és boldog karácsonyt kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s