SEJ-HAJ, BÚVÁRÉLET!

Jó szeles volt az első éjszakánk, a hullámok nagyokat dobtak a hajón, reggelre sem változott az idő. Én ezt a le-fölt is élvezem.

Megvolt a checkdive, azaz az ellenőrző merülés, a jó öreg Abu Ramadán. A checkdive (mesélem ezt azoknak, akik még sose búvárkodtak) arra jó, hogy bemérd magad: megfelelő-e az előre megsaccolt ólmok súlya a testeden, kellően szolgálnak-e majd a további merülések során. Ha túl sok, gyorsabban húz le, mint szeretnéd, ha túl kevés, nagyobb erőfeszítéssel kell alámerülnöd. De a felszerelésed egyéb tartozékait is teszteled ilyenkor, mint például a reduktorod, megnézed, jól működik-e a jacketed, ez a palackoddal összekötött csodacucc, amelyen egyetlen gombnyomással szabályozhatod a lebegésedet, illetve a komfortos lemerülést és feljövetelt, levegőt fújsz bele, vagy éppen eresztesz ki belőle, csak pici-rövid nyomásokkal, szinte észrevétlenül, semmi hiszti, mindenre nagyon érzékenyen reagál. És persze teszteled a legfontosabb kütyü-partnered: a komputert. Valamint teszteled magadat is: hogyan működsz pszichésen, technikailag, mit felejtettél a legutolsó búvártúrád óta. Ha csak nincs valami betonbiztos rutinod, néha zavarba ejtőek tudnak lenni ezek az első merülések.

Vajon mit látott meg  a társunk?

Vajon mit látott meg a társunk?

Nekem új a neoprén rucim, kölcsönbe van, egyelőre nem akarom a kis rövidnadrágos vékony, 2,5 milis búvárruhát használni, az a 30 fokos, délebbi vizeken jól bevált, de ez un. északi szafari, és még csak nyár eleje van, a víz nem több 25 foknál (tud az a harmincadik, odalent töltött perc után elég vacogós is lenni), szóval ez a vastagabb, hosszúnadrágos és -ujjas cucc elég idegen nekem, tág is rám egy picit, ennek minden következményével: nagyobb a felhajtóerő, talán több ólom kell, mint máskor, fenemód alámegy a hideg víz, na, de ne nyafogjunk, sőt, inkább térjünk a lényegre.

P1300589

Ez én vagyok, túldíszített karácsonyfaként

Akár közvetlenül az „anyahajóról” ugrunk be, de még inkább, ha a gumicsónakból, a zodiból csinálunk egy csoportos hátrafelé gurulást a tengerbe, a vízbe érés pillanatában, legeslegelőször is össze kell rendeznünk magunkat. Mert ez egy fura, kusza, néha kaotikus helyzet. Kábelek, csatlakozók, karabinerek, reduktor, tartalék reduktor, azaz octopus, úgy néz ki a búvár, mint egy túldíszített karácsonyfa: sok-sok kis kütyü, nyomásmérő, lámpa, bója, fényképezőgép, stb. lógicsál rólad. Előfordulhat, hogy ezek némelyike meglazul, beakad, összekeveredik, lejön, víz megy a maszkodba, le akar esni az uszonyod, úgy látod, hogy nem tudod kiengedni a levegőt a jacketedből, mittudomén… Nem biztos, de előfordulhat. Meg kell küzdeni a hallá válásért, a fenébe is. Maszk kiürítve, kütyük helyükre téve, társaid megtalálva, nagyon jó, akkor most az egyenletes, nyugis, mély ki- és belélegzésedre kell koncentrálnod. Attól minden könnyebben összeáll.  Aztán már csak a füleddel foglalkozhatsz, hogy lefelé haladva, kiegyenlítsd a ránehezedő nyomást. Ez utóbbi nekem nem szokott mindig egyszerűen működni. Sajnos, én is benne vagyok a „füles”-ek klubjában. Mindent összevéve: tud ez a merülés macerás dolog lenni.

Kell-e ennél tökéletesebb glória?

Kell-e ennél tökéletesebb glória?

No, de a tesztmerülést követő reggeli mindent helyrerak. A reggeli a kedvenc étkezésem, különben, itt a hajón meg különösen szeretem, mert általában egy hajnali merülés után kerül rá sor, és akkor még jobban esik. Most is: taknyos rántotta (szóval, olyan totyakos, fincsi) pirítós, bundáskenyér, feta sajt, hatmillió féle zöldség, guava dzsúsz, saláta, sárgadinnye, tea kávé, csudaklassz. Míg eszünk és kicsit ismerkedünk egymással, a kapitányunk segít nekünk meglógni a közben, viharossá fokozódó szél elől, a tervezetthez képest átmenetileg útirányt változtatunk, egy picit délnek tartunk, majd holnap térünk vissza észak felé. A terv bevált, mint kiderült, közben Hurghadán és környékén ezen a napon, a vihar miatt, már nem futhat ki hajó, mi pedig vígan merülünk. Például a Small Giftun zátonynál, a Police Station-nak nevezett ponton, ami, mint korábban is, most is hozza a formáját. Elképesztően színes élet, óriás legyező-koráll mező (gorgónia) fölött úszunk el, a falnál, a barlangokban kapitális murénák, sziklahalak, papagájhalak, sárga kecskehal-rajok, millió bőröndhal – azokat nagyon szeretem, labdahalak, amelyek, ha veszélyt éreznek, laszti-szerű gömbbé fújják fel magukat, és közben abszolút csajosan, nőiesen pillognak, csak úgy verdes a hosszú pillájuk. Egy labda, amelyiknek kicsit rémülten, kicsit kacéran repdes a szempillája. Rém muris.

Ő a papagájhal

Ő a papagájhal

A muréna édes állat, még ha ronda is

A muréna édes állat, még ha ronda is

Ezúttal Gabi főnökasszony a guide-unk, úgy ismeri a Vörös tenger világát, mint a tenyerét. Szépen fokozatosan lemegyünk 40 méterre, az átúszó barlanghoz, látjuk a végén a ragyogó fényt, majd fölfelé tartunk, 20 méteres mélységben már a napsütés összes fénye és csillogása érvényesül, valószínűtlen formájú és színű korallok (most volt a korallvirágzás), angyalhalak és trombitahalak óriás raja búcsúztat minket a vége felé, bonusnak még ott egy elképesztően nagy, vagy 2,5-3 méteres bamba-jámbor napóleon hal. Gyönyörű, kb. 50 perces merülés volt. Még zsilipelni sem kellett a végén, annyira finoman, fokozatosan jöttünk fel.

Trombitahal-portré

Trombitahal-portré

Trombitahalak, amikor keresztezik egymást

Trombitahalak, amikor keresztezik egymást

Bamba Napóleon

Bamba Napóleon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jól esik utána lezuhanyozni és belelendülni abba, amit bátran nevezhetnénk búvárszafari-ritmusnak. Ezentúl a napi három vagy négy merülés, és minden, ami vele jár, fogja megadni az alapokat, közte pedig eszünk, dumálunk, ismerkedünk és pihenünk, azaz töltőre tesszük magunkat. Kell az is.

 

 

 

 

 

 

buvar1Szépséges a naplementénk, innen a vízről nézve, utána drámai gyorsasággal sötétedik. Ilyenkor a hajó körül bekapcsolják a lámpákat és a reflektorfényben látjuk, ahogy a halacskák milliói keringenek a fenék és az oldal mellett, mintha egy feneketlen, megvilágított vyziszínpadot bámulnánk. A zodi elviszi egy kicsit arrébb a pecázásra vágyókat, köztük Noah, a Sun Dreams állandó arab alkalmazottja, guide-ja a legsikeresebb: egy dög nagy, legalább hét kilós, óriás tonhallal tér vissza. Egy szál damillal fogta. Sajna, nincs nálam a fényképezőm, de istibizi hatalmas. Holnap ez lesz az ebéd, a szakáccsal megbeszéljük, hogy citrom és fokhagyma feltétlenül legyen rajta, de úgy, hogy jól belesüljön az íze.

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s