EGYETLEN SZERELMEM: TÓTH KATI (KUBA IV. RÉSZ)

Santiago de Cuba városa forró hely. Minden szempontból. Imádnivaló. Kuba szigetének keleti vége-felé esik, közelebb van hozzá Haiti vagy a Dominikai Köztársaság, mint Havanna, a főváros. Afro-karibi-spanyol mix az egész, annak minden járulékával. A negyed , ahol most éppen bóklászom, a Tivoli, a kedvencem. Haiti-i gyarmatosítók alapították  200 évvel ezelőtt és ez nagyon is látszik rajta.  Csorog rólam a víz.

És akkor meglátom ezt az aranyos, idős hölgyet. Az erkélyén áll, integet és kiabál nekem: Nem kérsz egy pohár jó hideg vizet? Gyere fel hozzánk, adunk neked! Mellette  egy fiatal nő, együtt hívogatnak. Az ilyesmin Kubában nem kell meglepődni, mert nagyon szeretik  behívni magukhoz a vendéget, a turistát, és dumálni  velük. Szabódom egy kicsit, mit csináljak, ahonnan én jövök , ez mégse olyan olyan természetes, de mi tagadás, tényleg jól esne egy pohár víz.

A ház belülről koloniális, a nappaliban oszlopok, Isabel, a hófehér hajú, koromfekete asszony pedig elbűvölő. A fiatal unokahuga is, aki elmeséli, hogy építész. Fecsegünk, nevetünk, kapok vizet, kapok saját készítésű fagyit is. Kiderül, hogy Isabel bolero-énekes, ugyan 73 éves, de még mindig rendszeresen fellép hagyományőrző zenés klubokban, amikkel tele van Santiago. Nem is kell kérni rá, szépen rázendít egy bolerora, érzelmes, szerelmeseknek való, karibi műfaj ez. Engem is jól kifaggatnak mindenféléről. Benéz a szomszéd. Isabel átölel és így mutat be engem neki: “mi hermana, mi alma, mi coracón”. Vagyis: a nővérem, a lelkem, az én kisszívem. Hát, kell-e több a melegségből, nyitottságból, akár egy fél órás ismeretség után is?

 

Az ilyesmi  tényleg belülről jön errefelé. Távozó-félben vagyok , amikor Isabel azt kérdezi: átnézel a Tradiciók Házába is? Kicsit ismerem a helyet, már előző nap is jártam ott, nagyon közel van Isabel házához, délelőttől hajnalig zenészek váltják egymást, vagy éppen salsázni tanítják az erre válalkozókat. – Miért ne? – , válaszolom. – Akkor hozz  nekem onnan egy üveg rumot ajándékba, hét deciset – közli habozás nélkül.  Kicsit hátrahőkölök ettől a váratlanul jött,  még csak nem is kéréstől, hanem konkrét  megrendeléstől .

De aztán valahogy megmagyarázom magamnak a dolgot: nem azért hívtak be magukhoz, nem azért barátkoztak velem, nem azért kaptam tőlük fagyit, mert eleve is valamiféle ellentételezést belekalkuláltak volna. Hanem zsigerből, valódi kedvességből és kíváncsiságból. Viszont, mivel turista vagyok, ott lebeghet a fejem körül, hogy nekedaztánigazánnemszámítazazötvagytízvagypártíz dollár. Ha nem is minden kubai, de rendszeresen hozzágombolják az egyébként szívükből jövő, természetes mosolyukhoz, a spontán gesztusukhoz ezt a gondolatot. Sokféle helyzetben tapasztaltam ilyesmit, érdemes felkészülni rá, hogy helyén kezeljük a dolgot. Ahogy Kuba-járta emberektől  hallom, ez csak úgy 10 éve jellemző, amióta egyre több turistával akad dolguk a helybélieknek.

Persze, hogy vittem neki rumot.

Akadt azért jó néhány ellenpélda is: Például Havannában. El akartam jutni a városból a Morro nevű erődítménybe. A  belvárosban kavartam éppen és nem tudtam, milyen járgánnyal lehet kimenni oda. Elég messze esik. Három férfi üldögélt a padon, őket kérdeztem. Az egyikük  felállt, kisétált velem a sarokra, és jócskán lelassított, nyelvtudásomnak megfelelő spanyolsággal elmagyarázta, hogy nézd, ott áll egy busz, siess, mert indul, mondd meg a sofőrnek, hogy külföldi vagy és ajánlj fel neki egy dollárt viteldíjként. – magyarázza. – Biztosan elvisz, jót is teszel neki vele, mert hivatalosan csak egy kubai  pesoba kerül a jegy. ( a dollár 25-öd része, sic) Na fuss! – azt mondja. Futok, mondom a sofőrnek, az bólint, felpattanok, fizetek, indulunk, és kb. húsz másodperc múlva, egy kanyar után ott húzunk el  a park előtt. A nyitott buszablakon át integetek a három férfinak, boldogan, hogy sikerült az akció, V-alakban tartom az ujjam. Ők meg erre mind a hárman felugranak a padról és ordítanak a busz felé: hogy HUUURRRRÁ! És esküszöm, jobban örültek , mint én. Irtó édesek voltak. Abszolút jellemző ez is.

Vissza a Tradíciók Házához, Isabel utcájában, aznap délután történetesen éppen egy Roberto nevű gitáros játszott, nagyon klasszul.

És miután – a játékszünetben – megtudta, hogy magyar vagyok, arra kért, hogy énekeljek el valamit az anyanyelvemen. Jesszusom! Én aztán nem! Publikusan biztos, hogy nem. Kimegyünk a balkonra. Odalent az utcán zajlik az élet. Szinte csupa fekete ember él ebben a negyedben. Haiti-i hajdani rabszolgák leszármazottjai.

Kapu elé tett asztalkákon dominóznak  a férfiak, nők veszekednek, vagy trécselnek, gyerekek fociznak, mások zenélnek vagy éppen grilleznek a járdán. Én meg nagyot nyelek: Taavasziszéélvíízeetááraszt….. más nem is jut hirtelen eszembe. Szép diszkréten dünnyögöm a dalt Roberto fülébe, ott a balkonon, aki azonnal rögtönzött gitárkíséretbe fog.  Hiába, na, zenész. Hát, így történt az én magányos offshore produkcióm a Tivoliban.

A Ház – belülről

Egész Santiago tele van hasonló nonstop zenés és táncraperdülős helyekkel. Kiváltképp a belváros, a történelmi negyed. Hihetetlenül izgalmas és gyönyörűen karbantartott  ez az egész rész. Minden szeglete elmúlt századokat sugall, legalább annyira, ha nem jobban, mint Havannában. Az utcák izgi módon kanyarognak  hegymenetben és fordítva,  elég jó szufla kell hozzájuk néha.

A terek gyönyörűek, árnyasak és mindig szól bennük a spontán zene. Ez ugyanúgy lehet afrikai dob, mint rumba vagy jazz vagy son vagy salsa. Mondom, ennél kevertebb kultúrájú város nincs is egész Kubában, különben, egész Santiagora jellemző, hogy dominál a fekete lakosság.

A Céspedes parkban, például egy napot is el lehet tölteni, puszta szemlélődéssel, egy percig se unatkozik az ember. Itt található egész Kuba legrégibb, varázslatos épülete, 1522-ből, nem  is csodálkoznék, ha az ablakából integetne Kuba első spanyol kormányzója, Diego Velázquez, hiszen az ő rezidenciája volt.

Öreglányok pletykálkodnak a padokon, a hatalmas katedrális közben bölcsen hallgat, arrébb  egy csokifeketékből álló zenekar adja elő magát, azt hiszem, ezt a ritmust hívják tumba francesa-nak, csak úgy zúg  a zenéjükből és a táncukból minden, amit az őseik a francia Haitiből, meg Afrikából hoztak magukkal, még a 18. század végén. Köztük jó néhány, hófehér ruhás férfi és nő.

Na,aki talpig hófehérbe van öltözve, arról aztán lehet tudni, hogy a santería vallás követője. Maga a santería a yoruba származású kubaiak hagyományos vallása, de manapság már nem csak feketék, hanem fehérek is akadnak követői között. Ők keresztények ugyan, de szertartásaikon, hitvilágukban millió pogány elem is szerepel, a maguk számos istenségét azonosítják egyes katolikus szentekkel, kész őrület  az egész. Szóval, lehet ezt az itteni kultur-mixet a végletekig fokozni. Nagyon meg akartam lesni egy ilyen  igazi szertartást, de nem sikerült, nem örülnek  látogatóknak.

Kuba azonos Fidellel – Propaganda Santiago – ez van odaírva

És ha még hozzátesszük, hogy Santiago  egy extra büszke város, “hős” város, az alku nélküli, bátor függetlenségi háborúk és forradalmak városa… Így volt ez mindig… Fidel is innen, a város fölé magasodó Sierra Maestráról kiindulva döntötte meg Batista és az amerikaiak uralmát, szóval innen indult a forradalom..

De hogy valami mást is mondjak, egy Bacardi nevű fickó pont itt alapította meg a legelső rum-gyárat, Rum-múzeum most is van, egy történelmi épületben… És a Karnevál Háza, meg a többi…

Mázlim volt, én a város legrégibb utcájában, a Heredíán laktam, magánszálláson persze, na, és akárhányszor caplattam hazafelé – erős hegymenetben – mindig elhúztam a bulihelyek előtt. A gyönyörű, balkonos Casa de Trova, (ez is egy tradicionális intézmény) ajtaja, ablakai mindig tárva, rögtönzött muzsikálás, éneklés zajlik benne, az emberek ki-be térnek,

bekapcsolódnak, ropnak egyet, dalolnak egyet, majd folytatják az útjukat. Folyamatosan szól a zene. Nekem legjobban  a koros nyuggerek tetszettek, akik minden mókában, ütemben benne vannak. Árad a hangulat, mint a Buena Vista koncertjein, anno.

Hát, így klassz dolog hazaballagni, ugye?

Egyszer , egy forró délelőttön történt valami. Ezt még elmesélem.

Egy ötvenes férfi, a kőlépcsőn ülve, az utcán, magyaráz valamit egy turistának. Angolul. Nem hallottam mit, mert éppen csak elmentem előttük. Visszafelé már nem látom a turistát, a férfi viszont megszólít engem. Jó arca van, kicsit borostás, viseletes farmert, vacak kis trikót hord. A szokásos kérdés: -Honnan jössz? Mondom. Erre megrendül. Lehúz maga mellé a lépcsőre.  – Az életem szerelme is magyar volt – közli. – Együtt tanultunk, Moszkvában az egyetemen.Még a nyolcvanas években.  Leveleztünk is, amíg lehetett. Össze akartunk házasodni.  De a családja aztán elvitte Chilébe. Disszidáltak, és én elvesztettem őt.  Ezt meséli nekem és közben végig könnyezik. Hallgatok.. – Az egész életemet is elvesztettem vele együtt – , folytatja. Megnősültem, fiam is lett, elváltunk. Sose voltam boldog.- Megkérhetlek valamire? – Persze. – Beszélj nekem egy  kicsit a nyelveden, kérlek.  Mondok neki egy-két mondatot magyarul. – Istenem! Ismerősek a hangok, a zenéje…. – Mivel foglalkozol?  – kérdezem. – Hát, turistákkal beszélgetek, itt az utcán. Tudok angolul. Mesélek nekik Kubáról, ha éppen kérdik. És aki akar, ad érte nekem egy kis pénzt. Vagy valami más adományt.  – Te figyelj -, néz a szemembe, izgatottan. –  Megkeresnéd őt nekem?. – De hát, nem azt mondtad, hogy   Dél-Amerikában él? -, válaszolom. Hogy találhatnám meg? – Sose lehet tudni, sok év eltelt azóta -, mondja. – Mindenesetre tudom a hajdani címét. Györök. Nyolcvanötben még ott lakott.  Odaadom neked azt a györöki címet. Hátha ott tudja valaki, hol van… – Hány éves lehet most ez az asszony? – Mint én, ötvennégy. Idenézz – , gyűri fel a trikója ujját. Nézd csak!

Nagy, kék, a felkarjára tetovált magyar szavak: Egyetlen szerelmem, Tóth Kati

 

 

 

Reklámok

EGYETLEN SZERELMEM: TÓTH KATI (KUBA IV. RÉSZ)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. 2017.04.22. 20:42 keltezéssel, AnnaCsavar írta: > WordPress.com > lengyanna posted: “Santiago de Cuba városa forró hely. Minden > szempontból. Imádnivaló. Kuba szigetének keleti vége-felé esik, > közelebb van hozzá Haiti vagy a Dominikai Köztársaság, mint Havanna, a > főváros. Afro-karibi-spanyol mix az egész, annak minden járulékával. A > negyed” >

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s