A SÁMÁN NAPOT VARÁZSOL NEKEM!

Nikosszal újra az Ördög Orránál találkoztam össze, véletlenül. Ez egy nagy, gonosz orrot formázó hegy, sok másik hegy mellett, amelyek tövéből alászakad a kanyon. Cuencától északra vagyunk, Alausiban, és a legtöbb turista a vonat miatt jön ide. Mert hogy egy retro szerelvény, retro síneken lemegy a kanyon mélyére. Majd föl. De nem ám akárogyan, hanem cikkben és cakkban, hátratolat, vágányt vált, újra előre, megint tolatás és pöfög lefele, mint afféle magashegyi vonatok, van ilyen Argentínában is. Azelőtt tehervagonok haladtak itt, de úgy nyolc éve megcsinálták látványosságnak, turistavonatnak, mert, persze, a táj sem akármilyen, hanem gyönyörű.

P1090159P1090163P1090168Én nem szeretem az ilyen direkt turistáknak szánt látványosságot, de ezt azért megnéztem, mert ez a falu, vagy nyavalyás kisváros, Alausi, tök jelentéktelen, szürke hely volt e vonzerő bevezetése előtt, és mondták, most megváltozott. Hát, ez látnivaló is. Egy csomó embernek adott munkát, a végállomáson, odalent étterem működik, kilátó, és a hálás helybéliek tündéri tánccal, zenével fogadnak bennünket. A reggeli remek, egyenesen pár méterrel arrébb szedik frissen a gyümit, amiből aztán friss lét csavarnak, príma a paradicsomfa gyümölcse, helyben sütik a friss cipókat, ragyog a nap, mondom: zene , tánc az állomáson. Az egyik alkalmazott, aki vonatjegyeket árul, egy fekete fiú (észak felé haladva egyre több az afrikai Ecuadorban, Esmeraldas provinciában pedig kiváltképp jellemző ez. Ők a hajdani rabszolgák leszármazottai) feltűnően jól tud angolul, ahogy itt nemigen szokás, de Nikosszal még olaszul is beszél, folyékonyan. Kiderül, hogy Ausztráliában tanult pszichológiát, nyolc évig élt ott, és utána filozófia szakon végzett valahol Olaszországban. Hát ezen mind a ketten elképedtünk. Mi a fenét keres egy fekete ecuadori vasúti jegyszedő egy eldugott kis helyen, miközben nemzetközi diplomái vannak? Filozófia? Phszichológia? – Miért csinálod ? – kérdeztem. – Hívott a hazám – feleli az ecuadori fiú – , a hazám. Nem tudok Ecuador nélkül élni -, tette hozzá tökéletes angolsággal, mosolygott és letépte a vonatjegyem sarkát.

Nikostól elbúcsúztam, immár örökre, legalább is azt hittük. A vonatozgatás után –egy kis quitoi kitérővel – Otavaloba, ebbe az északon fekvő közepes méretű városba buszoztam. Azt mesélték, hogy az Inti Raymi itt az igazi. Vagyis a Szentivánéj, a téli napegyenlőség, közelgett junius 21-e, az év legrövidebb napja. ( vigyázat itt minden fordítva van!) Hogy ezt nagyon archaikus módon ünneplik meg arrafelé, tele ősi motívumokkal. Hát, ez érdekelt. Meg amúgy is: gondoltam, az ecuadori önkéntes munkám még kb. 4 órával északabbra van, oda amúgy is el kell mennem, útba ejtem tehát Otavalot, egy füst alatt két legyet ütök, hogy képzavarral éljek.

Mire odaértem, na, kit találok az előre lefoglalt hostelemben? Nikoszt, természetesen. Ez se volt megbeszélve. – You are my destiny – A végzetem vagy –, közöltem vele –, már három napja hiányollak. Nagyot röhögtünk és attól kezdve tényleg együtt lógtunk egy hétig.

Otavaloban megnéztük a kora reggeli állatvásárt. Ilyen már Ecuadorban sincs sok. Porzik a talaj, iszonyú a zaj, mindenütt állatürülék. A disznók visítanak, mint akik a végzetüket érzik, a tehenek bőgnek, gazdáik köteleken rángatják őket. Némelyik ökör vagy bivaly éppen itt lesz kanos, másznak fel a tehénre, gazdáik rángatják le őket, szerencsétleneket. Állatvédőknek nem tetszene ez a dolog. Egy hálós zsákban vagy húsz csirke-tyúk, egymást tapossák, egy asszony összefogja a zsák száját, a csirkék meg minden irányban ölik egymást térért és levegőért odabent.P1090191P1090201 P1090213 P1090217 P1090219

Ezeken a dolgokon, szerintem, nincs mit filozofálni, főleg megítélni nem lehet, csak elfogadni. Vagy kihagyni, azt lehet. Ezt azért mondom, mert később, a hostelben, egy kanadai lány kijelentette, hogy miután látta ezt a vásárt, hányt, fel van háborodva, tönkrement az egész napja, lehet, hogy hamarabb is itt hagyja ezt a helyet…. stb.

S ha már itt vagyunk: én, bizony, elmentem egy kakasviadalra. Ez is már csak néhány, provinciálisabb helyen engedélyezett Ecuadorban. Itt, Otavaloban, igen. Vörös porond. P1090256Cserzett arcbőrű vidéki macsók a kakasaikkal. Kukorékolástól hangos az aréna. Közönség üvöltve bíztatja az állatokat. Gazdi a porondon áll, ordít, időnként a kezébe veszi a harci kakasát és belefúj a nyakába. Vagy belecsókol, nem értem. Egy ilyen állat értéke pár ezer dollárnál kezdődik, híres kakasbajnokok két millió dollárt is megérnek. Nem mindegy a tét.

P1090260Gyilkos sarkantyúkat helyi kakaskovács teszi fel, közvetlenül a viadal előtt. Végignéztem ezt is. Minden kakast lemérnek előtte. Csak tök egyelő súlyúak versenyezhetnek. Elég rendes pénzek forognak a fogadáson. Két helyi macsó között ülök, magyarázzák nekem a szabályokat. 10 percig tart egy meccs, ha csak az egyik állat ki nem fullad. Vérgőzős hangulat. Ez a férfiak terepe, sehol egy nő, mondjuk, rajtam kívül. Érdekes, egyetlen turista se talált el ide. Gyakran történik kakashalál. De én ilyet most nem láttam. Sebesült , véres állatot igen. Hemingway-es, Marquez-es atmoszféra. Ez az itteniek valósága.

Otavalo, barátságos, csinos, biztonságérzetet adó hely. Ötvenezer lakossal, egy egészen különleges szombati vásárral, ami felér egy folklór bemutatatóval. Jönnek is rá a turisták, rengetegen.Itt az asszonyok, hétköznap is, leplet tekernek maguk köré, mint pl. Indiában vagy Afrikában, nagyon finom, általában szürke vagy fekete anyagból. Hozzá nagyon-nagyon cifrán hímzett blúz, ingváll és egy furmányosan megkötött kendő-féle, vagy micsoda, a fejükön.

P1090222P1090237P1090229P1090241P1090278Mindenki így jár. Aranyszínű üveggyöngy-sor a nyakban. Isteni arcok. A férfiak fehér nacit viselnek, a hajuk hátul egyetlen fonatban lóg. Más világ ez. Nyugis, nagyon, és nagyon provinciális. Ez benne az igazi, úgy értem, a hiteles. A Poncsók Tere a központ, itt ettünk szívesen, bámulva az zajló életet. Közelgett a vasárnap, juni 21-e, a Napforduló első napja ( itt egy hétig ünneplik), végül is erre időzítettem az idejövetelt, azt mondták ilyenkor San Juan negyedbe kell menni, ott vannak események. Akkor most elmondom, mit láttam:

A férfiak fújnak valami kagylót, annak a monoton hangjára totyognak egymás nyomában, körbe-körbe, ez a hagyományos táncuk ezen a napon, közben hosszú copfjuk verdesi a hátukat. A tér közepén egy hatalmas körben virágszirmok, főleg sárga és vörös színűek, rajtuk gyümölcsök, egy kosárban kenyér, ital. Ebbe a kijelölt térbe senki sem léphet be, csak a sámán. Tömeg a szirmok szélén, körben,a sámán négy segédje az égtáj négy irányában álldogál ünnepélyesen , füstölgőt, tüzet, vizet tartva a kezükben.

P1090288P1090287P1090291A sámán nem afféle festett testű hókuszpókurász. Ez az ember leginkább egy intelligens guru, gyógyító, bölcs tanító keverékének látszott. (mondta is egy asszony később, hogy az egyetemen tanít) – Nem kötelező –, mondta – de aki akarja, leveheti a cipőjét, hogy a talpunkkal érezzük az anyaföldet. Nagyon szépen és nagyon röviden beszélt. Az életünkről, ami ehhez a földhöz kötődik. A tűzről, a melegről, ami nélkül nem lehet élnünk. Megköszönte a Pachamamának a vizet, a földet a levegőt. A Napistennek a meleget. Spanyolul is, kecsuául is elmondta. Az egymás iránti felelősségről is beszélt valamennyit, erről a San Juani közösségről, amely most így együtt ünnepli az év legrövidebb napját. Mögöttünk ott volt ugyan a San Juan kápolna a kereszttel együtt, de a sámán most mégsem oda fordult, hanem a négy égtáj felé.

P1090294P1090301P1090303Nagyon felhős idő volt, már legalább másfél napja, és aznap délelőtt se láttuk a napot. És a szertartás egy pontján, a sámán az ég felé nyújtott karral kérte és vele együtt mindenki (én is felemeltem a két karom, bizony): adjon az isten tüzet, meleget nekünk embereknek.

Esküszöm, az igazat mondom: erre, mintha nem is lett volna ott az a rengeteg felhő, rögtön kisütött a nap.

Ezt én nem akarom megérteni, mert nem tudom megérteni. Megélni döbbenetes volt. És megköszönte, a négy égtáj felé fordulva, az összes elemet, amelyek az életünkhöz szükségesek. És a segédei megfújták a kagylókat. Egy fehér ruhás asszony chicha-t kinált mindenkinek (erjesztett kukorica-ital), a szirmokon heverő gyümölcsöket szétosztottuk, a kenyeret is, egy copfos férfi rituális fürdésre invitált mindenkit a közeli patakban, elindultunk, én néző maradtam ezúttal, csupán, a patak tele virágszirmokkal, a beavatott tanítványok végezték a tisztító eljárást, mert ez a nap és a néhány következő a megtisztulásé, bizonyos növényekről szedett ágakkal csapdosták a rítusban résztvevők testét, a megmerítkezés meg olyan volt egy kicsit, mint Keresztelő Szent János idejében, füstölők égtek, tüzek, virágok mindenfelé.P1090343P1090345P1090349P1090341

Nikos a legvégén futott csak be, valami ecuadori barátokat várt a hostelben, azért nem tudott jönni. – Nem tudod, mit veszítettél –, mondtam neki. – Na, nem baj, majd holnap éjfélkor, Peguchaban, a vízesésnél pótoljuk, az lesz csak az igazi szertartás! –, válaszolta, magát vígasztalva, Nikos.

Akkor még nem sejthettem, mi történik majd másnap Peguchaban, éjfélkor a vízesésnél. Ha sejtem, el nem megyek oda, az tuti. Még most is nyomott vagyok tőle. De erről talán majd legközelebb. Ahogy arról is legközelebb, hogy hogyan lettem angol tanárnéni egy ecuadori, isten háta mögötti falu iskolájában.

Advertisements

A SÁMÁN NAPOT VARÁZSOL NEKEM!” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s