A DZSUGEL MÉLYÉN

P1090011P1080927

A dolog ott kezdődik, hogy egy motoros kishajóval Iquintosból felmész az Amazonason, majd a folyó egyik leágazásán folytatod, mígnem, kb. másfél-két óra múlva kikötsz egy lodge-nál. Ezek folyóparti építmények, szállás-komplexumok, fából és nádból, benne a vízben, cölöpökön, körülöttük csak a dzsugel, semmi más. Pontosan ugyanolyan szerkezetűek – csak talán nagyobbak – mint az itteni Amazonas-menti pici, bennszülöttek-lakta falvak házai. Itt egy egész személyzet vár rád, szakácsok, takarítók, guide-ok. Egyszerű szobácskámat Judyval, a walesi lánnyal osztottam meg, akivel még az iquitosi hostelben találkoztam.

P1080998Rögtön elkap a hangulat. A vízzel elárasztott őserdőben vagy, a vízzel élsz, ez világos. Mindjárt kenuba vágtuk magunkat, hogy felfedezzük a környék pici vízi-járatait s benne az élőlényeket.

P1090020 És most jön Raul. Ő volt itt a guide-unk, végig. Jobbat álmodni sem lehetett volna. Egy harminc éves fiatalember, aki párszáz méterrel arrébb született egy pici faluban, egy kisebb folyóág mellett, benne a dzsungelben, és most is ott él. Iquitos, a dzsugel „főváros” csak másfél óra motoros hajókázásra van, de vagy hat éve nem járt ott. Sehol máshol se járt, Perun belül se. Egyszerűen nem vágyik elmenni innen. „Az Amazonas, a lelkem, mindenem” – ezt mondta egy ízben. Pár osztályt járt ki csak az iskolában, de szinte tökéletesen beszél angolul. Nála senki sem tud többet az itteni növényekről, állatokról, dzsungel-túlélési technikákról, egyáltalán az amazóniáról, mint műfajról. Ornitológus szakemberek csoportjait fogadja a világ minden tájáról és azok sokat tanulnak tőle. Egyszer egy ilyen olasz vagy angol csoport tudós tagjai, a tanulmányút után, ajándék-képpen, felajánlották neki, hogy elviszik magukkal Limába, pár napra, hiszen sose járt még a fővárosban, és fizetnek mindent, szállást, kaját, programot, utazást. Nem akarta megsérteni őket. Elment velük. A második nap belebetegedett a hotelbe, a forgalomba, a szagokba. Köszönte, visszajött.

Raul már tizenévesen is úgy érezte, hogy küldetése van: sámán akart lenni. Ez a sámánság komoly foglalkozás ám. Gyógyító, pap, bölcs tudós és tanító keveréke.

Találkoztam sámánokkal, nagy hatással voltak rám.

Hosszú évekig kell tanulni a mesterséget, ami egy teljes év kegyetlen tisztító kúrával kezdődik. Alig ehetsz valamit, azt is megválogatva. És utána következik a többi, nagyon sokféle tudás. A sámánok ma is elterjedtebb gyógyítók Peru rengeteg részén, mint az orvosok. De nagyon fontos a spiritualitás is. Szóval, az ifjú, tizenöt éves Raul egy idő után elbizonytalanodott, vajon jó sámán lenne-e belőle. Kétségei támadtak, ezért elvonult a duzsungel mélyére, felmászott egy fára, ott maradt napokig és kérte az isteneket, adjanak jelet. Nem kapott választ. Legalább harminc vagy negyven ízben esett túl ayawaska szertartásokon (ennek a lényege egy bizonyos kaktuszfajtából készült főzet, amit csak a sámán készíthet el és amit csak az ő jelenlétében szabad meginni. Napokig készül ez a sűrítmény, megfelelő arányú kaktusz-levéllel, negyven liter vízzel, amit többször is visszaforralnak 1-2 literre, majd újra feltöltik, majd újra visszaforralják.

Ha megissza valaki, a szer, egy idő után, aktivizálja az agysejteket, éleslátást eredményez, különleges érzékenységet, sokan számolnak be egyfajta megvilágosodásról. Persze jönnek a víziók, a képek is. De kell tudni kezelni, ezért van szükség a sámán jelenlétére. Raul mindig azt kérdezte ebben az állapotban: mi lesz az ő jövője, jó sámán lenne-e. Egyértelmű választ egyszer sem kapott, de egy ízben világosan látott maga előtt egy helyet, ahol egy csomó, számára idegen ember tartózkodott. Érthetetlen nyelven beszéltek, gringok voltak, nem a magafajta, viszont mind jó barátnak tűnt.

Ezt az egészet nem tudta hová tenni. Ez tizenöt éve történt. És akkor a nagybátyjához fordult, aki a következőt mondta: nem hiszem, hogy sámán lesz belőled. Inkább azt hiszem, valamiféle guide-nak születtél. A gringok, ha megismered őket, jó barátaid lesznek.

Nem sokkal ezután egy spanyol tudós vezetésével, egy brit ornitológus- csoport keveredett a falujukba. Igazi gringok! Életében először látott ilyen embereket. – Milyen dialektust beszélnek ezek? – kérdezte a spanyol tudóst. (Raul füle a környékbeli bennszülött törzsek helyi nyelvjárásaihoz szokott hozzá, az ő anyanyelve sem spanyol). – Ez nem dialektus, ezt úgy hívják, hogy angol nyelv –, válaszolta a spanyol.

Röviddel ezután meg az történt, hogy ez a spanyol megvett egy földdarabot a környéken, épített ott egy lodge-t, ahol vendégeket, turistákat fogadott. Rault magához vette, hamarosan csoportokat vezethetett az őserdőben, először spanyol nyelven, de aztán mint a szivacs, úgy szívta magába az angolt, pusztán hallás után. Ahogy ma beszél ezen a nyelven, az a környéken példátlanul magas színvonal.

Jó, akkor elmondom, miket csináltunk a három nap alatt Raullal. Éjszakai kenuzás a ránk szakadó csillagok alatt. Hajnal és napfelkelte az Amazonason, szintén kenuzás közben. Behatolás a vízzel teli őserdőbe, madár-les, vadles. Felettünk majmok ugrálnak, egészen különleges madarak reppennek fel, lajhárok araszolnak a fák törzsén, Minden nedves, forró és lüktet. Az esős évszak végetért ugyan, de az őserdő még mindig el van árasztva. Marad a combig érő gumicsizma vagy a kenu. Eleveztünk Raul falujába is. Az esőzések alatt, négy hónapra evakuálják a lakosokat, mert a víz behatol a házakba. Mi még ezt az állapotot láttuk, de nemsokára jönnek vissza a családok, mondta Raul. A csendes, keskeny kis folyóág két partján cölöpökön álló üres fa-építmények. Némelyikbe azért már visszatért a gazda, krampácsol, javítgat, mire a család megjön, minden rendben legyen. És el lehessen kezdeni az ültetést. Egyelőre vízzel elárasztott banánültetvények.

P1090002P1090014Azelőtt sokkal rövidebb ideig tartott az esős évszak, ki lehetett mindent számítani, például, hogy mikor szüreteljék le a banánt, a quinoát. Most pedig elrohad minden, mielőtt leszüretelhetnének. A legmakacsabbak kivételével, sokan el is költöznek magasabban fekvő vidékekre. Ez előbb-utóbb ennek a kultúrának a lassú kihalásához vezet. Ezt láttuk. Egy varázsos, üres falut, benne a vízben.

P1080958P1090038Aztán kimentünk a főágra,az Amazonasra, hajóval, oda, ahol délutánonként rózsaszínű és szürke delfinek bukkannak fel. Velük együtt úsztunk, sokáig. Finomakat ettünk. A lodge függőágyaiban hintáztunk, a folyó fölött. Gumicsizmát kaptunk és irány az őserdő, az a része, ahol még úgy-ahogy, térdig a sárban lépkedni lehet. Raul macsettával vágta az utat, hogy haladhassunk. Sitty-sutty. Olyan állatokat is észrevett, amelyek szabad szemmel nem is láthatóak, és állatnyelven odacsalogotta őket nekünk. Aztán egyik nap, este jött a sámán, az varázsitalával. Én ezt már sajnos nem tudtam bevárni, mert lejárt az időm. Judy maradt, mert a bájital hatása alatt, meg akarta tudni, hogyan gyógyulhat meg a szerelmi sebe. Ilyen messze jött el ezért, szegényke.

P1090030

Óriási élmény volt ez az egész, s a több száz szúnyogcsípés ellenére, bőven megérte a kitérőt. Utána visszarepültem Limába, és éppen csak áttaxiztam a reptérről a buszterminálra. Irány Ecuador! Legközelebb onnan jelentkezem.

Advertisements

A DZSUGEL MÉLYÉN” bejegyzéshez ozzászólás

    • Igen, kedves Olga. Legyen ez az utolsó is. Jobb így neked. Nem kötelező bosszankodni. És forsriftos paragrafusokat közölni se kötelező. Ostoba agresszivitásból, egyébként, jeles. Üdv

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s