PACHAMAMA ÉS A MEGDERMEDT IDŐ

P1070734   Ott állunk az olasz sráccal, Andreával, több mint négyezer méter magasból nézünk le a Titicacára, ami a világ legmagasabban fekvő tava, 3800 méter körül. Körülöttünk hósapkás hegyek, a szemben lévő Cordeillera Real már Bolíviához tartozik, alattunk teraszos ültetvények, pre-inka romok, legelésző juhnyájak, tehéncsordák és sok száz éve változatlan öltözékű gazdáik, mindenütt föl-le kanyargó kis hegyi utak. Hegytetőn vagyunk, Pachamama szentélyében. A táj meglepően mediterrán, keverve ezzel a pre-inka jelleggel. Ami azt jelenti, hogy ezervalahány év óta semmi sem változott itt. Az egyetlen komoly kivétel a mobiltelefon. Én ezt megtapasztaltam. Mert végül is – itt aztán nem lehet előre tervezgetni, mert minden folyton improvizatív és borul – három napot töltöttem el Taquile szigetén. Amely fölött, majdnem maradéktalanul, elsuhantak a századok. Jól van ez így.P1070687 És akkor Andrea (vele az ide vezető hajóúton találkoztam, s aztán három napig együtt lógtunk) azt találta mondani nekem, és elég megrendültnek látszott, hogy most döntötte el: ha hazaér Firenzébe, meg fogja mondani a barátnőjének, hogy nem valók egymáshoz, jobb, ha elválnak. Nem kérdeztem semmit, tudom, vannak döntő pillanatok. S ezek sokszor irracionális helyzetekben jönnek elő. Most éppen a Pachamamánál, Peruban. Ez a Pachamama, azaz Földanya szentély itt a hegytetőn nem valami történelmi relikvia. A hegyek és istenük ma is élő dolog az itteni emberek hitvilágában. Évente egyszer a sziget összes lakója fel is vonul ide és állatáldozattal adózik Pachamamának. Hogy legyen elég eső. Hogy elkerüljék a földrengést. Hogy jó legyen a termés. Hogy ne sújtsa őket semmilyen átok. Pontosan úgy, mint az elmúlt jópárezer évben, vagy mint ötszáz éve, az inka időkben, amikor még persze embert is áldoztak: kicsi, szép gyerekeket öltek meg, rituális körülmények között, mégpedig brutálisan, a közösség jobb életének reményében.P1070682P1070694P1070686 Zárójel: láttam Juanitát, az 1500-as években feláldozott, 12 éves inka kislányt. Mert a rituálisan megölt kis áldozat testét megtalálták, több mint 6000 méter magasan, a vulkán tetején, teljes épségben. Ő átaludt 500 évet és nem tud semmit azokról a csodákról és borzalmakról, amelyik fizikai léte óta történtek. Kimaradt neki Rembrant, a felvilágosodás, Mozart, a repülőgép, az automobil, az aszfalt és a világháborúk. Ott ücsörög egy múzeumban, Arquipában egy temperált üvegdobozban, körülötte a kis játékai, úgy, ahogy a hegyen ráleltek, körbe lehet járni, a teste, a bőre,a haja, a ruházata, a sőt a belső részei és teljesen épek. Ennyit tesz a fél évszázadnyi mínusz húsz fok. Úgy nyolc éve Saltában, az argentín Andokban szintén láttam egy ilyen kis testet. Megrendítő.P1070683 Most visszakanyarodom Taquile-hez. Itt nincsenek hotelek, így családokkal, családoknál lakik az ember, velük is étkezik, közelről látja, hogyan élnek. Van itt a szigeten hat falu-féle. Tudnak spanyolul, de egymás közt csak kecsuául beszélnek. Egymásra halmozott ( semmi kötőanyag), nagy kövekből rakott boltozatos kapuk választják el a falukat egymástól… 2100 ember összesen. Borzasztó nagy az identitástudatuk. Házasság kizárólag csak helybélivel szokás, nem keverednek holmi gyüttmenttel. P1070698P1070673 A sziget le-föl kanyargós útjai gyönyörűen kövezettek, de itt még senki nem látott autót. Nem is arra szabták ezeket az utakat, hanem a gyalogosok számára. Gyalogolni, cipekedni itt már a két éves gyerek is megtanul. Pedig rengeteg kilométert kell megtenni hegynek fölfelé. Mindent, de mindent a világon batyukban visznek fel, a hátukon. Mert hogy teraszos földjeik arra jók, hogy alapvető dolgokat maguknak megtermeljenek. Úgy mint krumpli, quinoa, kukorica. P1070599Jaj,micsoda quinoa levest ettem, Juana, a vendéglátónk főzte, de különben is a quinoa leves-variációiról híres a Titicaca vidék. Ez a gabona féle különböző zöldségekkel van elvarázsolva és nem tudom, mitől olyan isteni, sűrű…. NYAM. De a zöldség-gyümölcs itt nemigen terem meg, a tojástól a gereblyéig, a sörtől a palackos vízig mindent de mindent a hátukon cipelnek, felfelé. P1070608Ezeket a dolgokat Punobol hozzák, ahová havi rendszerességgel járnak bevásárolni a családfők. Három óra hajókázás oda, három vissza. És akkor miért nem öszvér cipeli ezeket a súlyokat fölfelé a hegyen? Mert az öszvért tartani kéne, etetni, azt meg nem engedhetik meg. Így ők, maguk az öszvér. Megszokták, nem bánják, nem ismernek mást. P1070672 Celso és Juana harminchárom évesek. Mindketten negyvenötnek látszanak. Errefelé nagyon hamar öregednek az emberek, elhasználtak lesznek az arcok. A szigeten orvos sincs, a sámán helyettesíti, mindenki legteljesebb megelégedésére. Iskola van, a tanárok naponta hajóznak be Punobol, ők sem élnek itt. Az asszonyok egyedül szülnek, ha igazi komplikáció adódik, nincs segítség, a gyerek, talán az anya is meghal. Celsoék nagyon modernek voltak, amikor úgy gondolták, hogy Juana szüljön csak meg Punoban, a kórházban. Kisfiuk most hét éves. Kopott falovacskákkal, kerekét-veszített műanyag autócskákkal, egyfilléres műanyag repülőgépecskékkel játszik és nagyon jól elvan. Nem is hallott elektronikus vagy egyéb rafkó játékokról. Arról van szó, hogy ezek az emberek elégedettek az életükkel, a hagyományaikhoz pedig ezer szállal kötődnek. Nem vágyódnak el. Ez a lényeg. A helyükön vannak. Szemkápráztató viseletben járnak. P1070656 P1070669 P1070671 Peru leghíresebb kelméi és hímzései éppen Taquile szigetéről kerülnek elő. Minden holminak szimbolikája van. Kicsit megtanultam, milyen színekből, formákból látszik, hogy valaki szingli vagy házas, mi a társadalmi státusza, milyen az érzelmi állapota. A nők csodás vastag öveket szőnek a pasiknak, hímzett iszák – félét erősítenek rá, abban kell tartani a kokalevelet. Kokalevél nélkül nincs élet, azt rágicsálják, azt kínálgatják folyton. Nagyon egészséges, a kokateát is megimádtam, ebben a magasságban segít leküzdeni az oxigénhiányt s ennek minden járulékát. Viszont senki nem cigizik, egyébként egész Peruban is igen ritkán láttam dohányos embert. Mi nincs még a szigeten? Kutya. Nincs és kész, nem tudom miért. És fogorvos se, természetesen. Ez utóbbi miatt hatalmas tábla fogadja az embert a kikötőben: Ne adj cukorkát vagy csokoládét az itteni gyerekeknek. Nincs fogorvosunk! Folyóvíz, fürdőszoba, csatorna – ezek nem léteznek. Jéghideg vízet pancsikálnak magukra, a szabadban, akárhányezer méter magasan is vagyunk és akármilyen fagy van, ez a mosakodás. Nem probléma. Soha nem éreztem, hogy valakinek kellemetlen szaga lett volna. A magunkfajta, elkényeztetett ember a második napon azért már elkezd egy kicsit viszketni, de hát ezen nem lehet segíteni. Szandálban járnak, mezítláb, télen is. Kályha, kemence, fűtés nem divat. P1070655P1070653 A szobában szalma van leterítve a földre, mint az istállókban. Egy kicsit, gondolom, az is szigetel. Én öt takaróval alszom, így is nagy a cidri, különösen amikor ki kell menni a klotyóra. – Celso, van itt nálatok olyasmi , mint falufőnök, vagy szigetfőnök? Hogy megy itt a közösségi élet, ha dönteni kell valamiről? – kérdezem a házigazdánkat reggelizés közben. Megjegyzem: óriáspalacsintákat kapunk reggelire, nyaminyami. És hozzá egy helyi fűszernövényből a muna-ból készült teát. Csoda illatos egy cucc. – Igen, van a szigetnek elnöke, ő a legfontosabb ember nálunk –, válaszolja. – És minek alapján választjátok őket? – kíváncsiskodom tovább.– Hát ez nagyon egyszerű, mondja Celso. A felelős férfiak már harminc éves koruktól kezdve vállalhatnak megbízotti szerepet. Van az iskolának megbízottja, van a templomnak, van a falu pénzügyeiért felelős ember. Az ő munkájukat tehát éveken át ismeri mindenki. Aztán jelölhetjük őket szigetelnöknek. Mégis, hogy közülük melyiket választják meg, azt a teljes lakosság dönti el szavazással. – És az hogyan történik? – , faggatódzom. – Hát, a sziget minden egyes felnőtt lakosa, egy évben egyszer, amikor választás van, kimegy a főtérre, a Plaza de Armas-ra. És ott szavazunk, kézfeltartással. Egy felelős férfi összeszámolja a kezeket és ezzel meg is volt az elnökválasztás.

Ugyan mi más ez, mint archaikus demokrácia?

P1070605 Andrea-nak is nagyon tetszett és Naominak is, mi hárman együtt laktunk Celsoék házában. Naomi sajnos nem maradt velünk végig. Elment a második napon, és én ezt nagyon sajnáltam. Ennek a lánynak volt egy olyan sugárzása, aminek a hatása alól senki sem vonhatta ki magát. Nem csak gyönyörű szép volt, hanem távoli és egzotikus is, amellett roppant okos, komoly teremtés. Apja indonéz, anyja chilei, a család Hollandiában él, ő is ott nőtt fel. Jelenleg filozófiát hallgat Leidenben. ­- Óriások vállán állok, így talán megtalálom a saját életem értelmét, – mondta nekem. Naomi tehát elment, azt hiszem, az Amazonas vidékére készült, Bolíviába, s mintha hátrahagyott volna valamiféle törékeny szomorúságot. Andrea és én viszont maradtunk, így részt vehettünk a sziget két napig tartó, fergeteges bulijában, amiről muszáj még írnom – de azt majd egy másik fejezetben.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s