HOGYAN VÁLTSUK ÁT A KERÉKBILINCSELÉST KÖZMUNKÁRA? V. RÉSZ: AKCIÓ INDUL!

Szeptember 29

Reggel hatkor, ahogy kell, megjelenek a Zuglói Közszolgáltató ZRT épülete előtt. Még elég sötét van és jó csípős az idő. Célszerűen, tréninggatyót, sportcipőt viselek. Derekamon övtáska, benne csak a legszükségesebbek. Így készültem fel a mai napra. Nem különbözöm a többi közmunkástól, akik a hajnali derengésben már ott várakoznak a bejárat előtt, a Bosnyák téri, pillanatnyilag teljesen kihalt termelői piac területén. Kivételt csak egy roma asszony, Irma képez, ő fekete neccharisnyában, csinos szűk, sötét szoknyában jelent meg és finom cipőt is visel hozzá. Rögtön látszik, hogy ez a nő lázadó, unortodox típus.
Negyed óra múlva kezembe nyomnak egy ciroksöprűt, kapok hozzá egy kukászsákot. Meg világítós mellényt, meg munkakesztyűt. Teljes a szerkó. Lapát azért nincs, mert azt csak férfiak emelgethetik a munka során, nők nem. Ez a gyengébb nemnek járó, finom gesztus valahogy tetszik nekem.

P1240068Brigádokká oszlunk, a legtöbb brigád állandó, ők minden nap együtt dolgoznak. Ők az igazi, életvitel-szerű KÖZMUNKÁSOK. Az én kategóriámat, a büntetés-megváltókat egy picikét másképpen titulálják: Mi közHASZNÚ munkások vagyunk..

A különbség azonban ezen a reggelen összemosódik. Szóval, egyencucc, söprű a kézben, majd hozzácsapnak az egyik állandó brigádhoz. Vagyunk vagy tizenketten. Brigádvezetőm is van, Gézának hívják, egy jóarcú, szemmel láthatólag jobb napokat megélt negyvenes férfi. Valahogy látszik rajta, hogy vezető alkat. Csak kifelé menet, a kapuban tudjuk meg, hová is megyünk tulajdonképpen söprögetni.

Ballagunk, hát, csoportosan, a világosodó Zuglóban, kezünkben a felszereléssel, a Bosnyákról a Vezér út irányába, csak úgy világít rajtunk a feliratos zöld mellényünk. Ott bekanyarodunk, majd elérvén az Egressy utat, jobbra fordulunk és akció indul.

Kettéoszlunk, egy hat fős csapat az egyik oldal járdáját, egy másik hat-hét fős a másik oldal járdáját söprögeti. Az őszi leveleket nagyjából csak a járdaszegély melletti füves területre kell félresöpörni, onnan viszik majd el a köztisztaságiak, a mi kevés számú zsákjainkba úgyse férne be. De az egyéb szemét, főleg a csikk, az egy más dolog, azt bizony fel kell szedegetni a résekből, a kavicsok vagy fű közül, falak mellől. Néha meglepően nehéz kivakarni egy ilyen csikket a széles ciroksöprűvel, úgy befészkelte magát egy- egy résbe. Marika néni az utcaseprésben láthatólag nagyon gyakorlott, kb. hatvanas asszonyka, hajlott hátán praktikus kis hátizsák, bőrét kikezdte az időjárás és talán az ital is, de szeme szépen kifestve, szóval ő halad a mi oldalunkon elől, én mögötte, vakarjuk kifele a cuccot, majd söpörjük egy kupacba, a többiek követnek, csinálják ugyanazt,a férfiak pedig, utolérve bennünket, odatartják, mintegy felkínálják a lapátjukat, mi ráhalmozunk, ők be a kukászsákba. Lapát nincs túl sok, úgy három darab összesen, ez néha gubancot okoz. A legnagyobb hangsúly a busz- és trollimegállókon van, ott a legtöbb a szemét és a csikk, ezek eltisztogatására a brigádvezető, vagyis a Géza ( ő éppen a túloldalon csinálja ugyanazt, mint mi itt) külön felhívja a figyelmet.

P1240066P1240060Én spannban dolgozom Józsival és Tomival. Józsi kicsit sántít, amúgy tapasztalt segédmunkás, bár már évek óta nincs rendes munkája, nagydarab, későnegyvenes férfi. Valamit mond, amin én elmosolyodom, ő szigorúan rámszól: – nem kell röhögni, igen? Riadt mentegetődzés, magyarázkodás, nem úgy gondoltam….stb. Csak feszkó ne legyen, istenem! – Na, csak várd ki, amíg a Francia útra nem érünk, az már keményebb lesz, tele hajléktalan-mocsokkal –, mondja békülékenyen Józsi -, felkészítve engem a várható nehézségekre. – A realitás kedvéért még hozzáteszi: – A múltkor egy nő ott szabályosan elhányta magát. Amikor egy, napok óta rohadó egész nyers halat pillantott meg egy kibelezett matracon. Egy darabig nem is tudott tovább dolgozni,olyan rosszul lett. Nyelek egyet, izgatottan.

 

P1240073

De most még csak az Egressyn ballagunk tovább, a szokásos technikát alkalmazva. Közben kitaláltam magamnak egy hatékonyabb módszert a csikkek söprűvel való kivakarására. Ennek ellenére még elég sok cigivég menthetetlenül ott szorul a helyén. Mindegy. Haladunk szépen, fölöttünk az egyik képviselőválasztási plakát azt hirdeti, hogy „Zugló többre képes”. Ebben biztos is vagyok.

– Ne strapáld túl magad -, mondja Béla, az egyik lapátos férfink. Ő valaha géplakatos volt, meg hatalmas IFA kocsikat üzemelt be a nyolcvanas években. Szívesen sztorizik ezekről a fényes időkről. .. – Ne strapáld túl magad, hagyjál valamit a köztisztaságiaknak is. – Miért? – , kérdezem elképedve -,ők ugyanezen a szakaszon járnak? Akkor mi az értelme annak, hogy mi itt elősöprögetünk? Béla felvilágosít: Nem sok. Mire a köztisztaságiak délutánra ideérnek, úgyis lepotyog még egy jó adag száraz falevél és a földre kerül egy csomó csikk meg szemét. Úgyhogy nem kell túl precíznek lenni, nekik is kell munkát hagyni.

Édesjóistenem. A napocska, hála istennek, egyre melegebben süt. Fél kilenc táján járunk, szép reggelünk van. Ideje annak, hogy a kis csapat elfogyassza a jól megérdemelt reggelijét. Az utca két oldala egyesül, megint egy tucatnyian vagyunk, elvonulunk a panelépületek mögé egy kis park-félébe. Az iszákokból, zsákokból, zsebekből előkerül a kifli meg miegyéb, paprika, paradicsom, a társaság padokra telepszik le, a rutinosabbak hoztak magukkal még egy kis könnyű deszkadarabot is, amelyet, a térdükre fektetve, asztalnak használnak. Termoszból kávé kerül elő, műanyag flakonokban víz. Nálam nincs kaja. – Na, szaladj csak be ide a Real-ba, ott száz forintért olyan kakaós csigát kapsz, hogy ihaj! -, tanácsolja a hajdani IFÁ-kon edződött Béla. Megyek is.

Falatozás közben dumcsizunk. Itt mindenkinek ez a közmunkával megszerezhető havi ötvenezer képezi a fő jövedelmi forrását. Piszkosul kevés pénz. Morognak is. Jár még hozzá minden hónapban másfél nap szabi, a tébé költségeit a munkáltató önkormányzat állja. Akkor is kevés. Hajdani szakmunkások és segédmunkások, állást kereső, de nem találó fiatalok, valahonnan a társadalmi perifériákról. Romák és nem romák, vegyesen. Amúgy egyikük sem hajléktalan, valahol mindenki lakik, barátoknál, a családnál, esetleg ágy- vagy szobabérlők, de olyan is akad közöttünk, mint Pista bá’, aki pár éve még művezető volt, s most saját üres telkén felállított katonai sátorban él, legalább is nyáron, amire igen büszke. Le is nézi mindenki a hajléktalanokat. Minden lentnél van még lejjebb.

Irma fekete neccharisnyája és sötétszoknyás eleganciája eddig még láthatólag nem sérült meg a söprögetés során, a világítós mellényt, viszont, még most sem hajlandó viselni. Nem és nem. Büszke roma asszony, jó ötvenes. Ő is péksüteményt fogyaszt, a pad mellett álldigálva, nylonzacskóból. Különben csak mi ketten vagyunk kakukktojások, azaz nem rendes közmunkások, hanem szabálysértés-ledolgozók. – Árultál? , – kérdezi tőlem Irma empatikusan. Rázom a fejem, mondom, én csak szabálytalanul parkoltam, de persze értem, mire gondol. – És te? – kérdezek vissza. – Naná. Használt ruhákat, csecsebecséket. Ezt csinálom és ezek után is folytatni fogom. – Mi a francot tehetnék? Tizenöt éven át mászkáltam munka után, mikor meghirdették, még üres volt az állás, mire odaértem, már betelt. Nem tetszett nekik a bőröm színe. Megrázza a fejét, himbálódzik a nyakáig lelógó, vadul csillogó üveg fülbevaló. – Kérdezem tőled, miért fáj az nekik, hogy én leterítek egy négyzetméternyi gyékényt és kínálom róla a szaros használt ruhákat? Ezért büntetnek? És nem elég, hogy elkobozzák az árumat, mind az összeset, hanem még fizettetni akarnak velem húszezer forintot? Inkább fogom ezt a cirokseprűt a kezembe. És ezek után is árulni fogok, azért is.

Irmát alig lehet lecsillapítani. Szídja a politikusokat, szídja Orbánt: – na, aztán nekem senki se mondja! Tudjátok, hogy az egy beás cigány? A beás cigányok meg nagyon veszélyesek, a fene megette.

– Ne légy rasszista, Irma, csitítgatja a cigányasszonyt  Géza, a jóarcú brigádvezető. A mi kis közösségünkben nincs rasszizmus. Te még új vagy, de jobb, ha megtanulod.

Telik-múlik az idő, vagy másfél órája üldögélünk itt, régen megreggeliztünk. Nem világos , miért nem indulunk már tovább. Viszket a munkakesztyű alatt a tenyerem. Dolgozni akarok! Aztán kiderül. Géza közben kapott egy telefont a központból, van pár későn érkező közmunkás, azokat utánunk küldik, be kell várnunk a csatlakozást. Másfél óra múltán meg is jelenik a három ember, két férfi és egy nő. Délelőtt tízkor folytatjuk utunkat, tovább,szerszámainkkal együtt, a Francia útra, ahol majd valószínűleg ellenőrzést is kapunk a fő-fő főnököktől. A dolog most kezd csak izgalmassá válni. Irma útközben Gézához fordul: – Te Géza, te okos embernek látszol,mit gondolsz, jól döntött az unokám? Számítógépes akar lenni a gyerek. Jövőre felvételizik az iskolába. Jó ez a szakma, szerinted?

P1240057

Söprögetve,lapátolgatva araszolunk tehát tovább. Közben elhaladunk Karácsony Gergely szavait idéző óriásposzter mellett, mely szerint:„Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt és  irtózok is tőlük már esztétikailag is.” Máskor biztosan eltűnődnék, hogy tényleg ekkora ízlésficamban szenved ez a jóképű fiatalember vagy ez most valami lejárató ellenkampány, de most nincs erre időm, mert a munkára szeretnék koncentrálni :mindjárt a Francia útnál vagyunk, ahol – Józsi korábbi elmesélése alapján – elpucolásra vár az igazi fekália.

 

A következő (záró)fejezet tartalmából: Fekália a Francia úton.  Multis középvezetőből utcaseprő. Meg akarnak téríteni Jézushoz, de én makacsul nem hiszek a csodákban.

Reklámok

HOGYAN VÁLTSUK ÁT A KERÉKBILINCSELÉST KÖZMUNKÁRA? V. RÉSZ: AKCIÓ INDUL!” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s