ÉLET A HALÁLBAN

Létezik élet a halálban. Miközben az enyészet kikerülhetetlenül jelen van, gyomron bök minden pillanatban, talajt fog a burjánzó élet is. Ez minden hajóroncsra érvényes, de kétségkívűl a legsokkolóbb élményt, ebből a szempontból,a Salem Express nyújtja. Minden búvár, akinek volt szerencséje megmerülni ezt a hajdani utasszállító- és komphajót, pontosan tudja ezt. Éppen ezért, azoknak szeretnék elsősorban mesélni róla, akik sose látták és, valószínűleg sose fogják látni.

sal fél oldalon

Ezeket index-képként vettem le a netről, hogy érezzétek, lássátok ti is…

A Salem Express, építése után, közel harminc évig járta a maga útját. Tekintélyes nagyságú hajó volt, 100 méter hosszú, 18 méter széles. Az 1990-es évek elejétől az egyiptomi Safaga és a szaud-arábiai Jeddah kikötője között vitte az utasokat és a járműveket, akárcsak utolsó napján. Ez 1991 december 15-re esett. Akkor éppen zarándokokat szállított, családokat, hívő muzulmánokat, akik hazafelé tartottak Mekkából. Egyesek szerint 578 utas és 71 fős személyzet tartózkodott a hajón, mások szerint 1600-an voltak . A hajdani utaslistából nem derül ki a teljes igazság, tanúk állítása szerint, a mohó személyzet és a kapitány, jóval több embert vett fel a fedélzetre, mint az hivatalosan megengedett. De nem ez volt a katasztrófa oka.
A Salem már közeledett a végcélhoz, alig járt 17 kilométerre Safagától, amikor éjfél táján, pokoli viharba keveredett. Hassan Moro kapitány tapasztalt hajózónak számított. De még egy ilyen ember is hozhat végzetesen rossz döntéseket. Úgy gondolta, hogy, a vihar miatt,  lerövíditi a hazai kikötőbe vezető utat. Bevett szokás volt a Hyndman Reef és a viszonylag közeli Abu Kefan közötti csatornán áthajózva nyerni néhány kilométernyi utat. És ő már többször is vezette át a Salem Express-t a Hyndman zátony csatornáján..
Azonban ara nem számított,hogy a katasztrófa napján szokatlanul erős volt itt az áramlás. A lecsökkentett sebesség miatt a hajó észrevétlenül sodródott a sekély korallplatós, déli zátonyvég felé. Először az orr-részel ütköztek neki. A becsapódás ereje közel 10 méteres léket ütött a hajóorr baloldalán. De az igazán végzetes seb akkor keletkezett, amikor a járművek beállását szolgáló hátsó rámpa lenyílt. A léken és a kinyílt rámpán át percek alatt sok ezer liter tengervíz zúdult a hajótér belsejébe. Emiatt a komp menthetetlenül megbillent és jobb oldalára fordulva, kevesebb, mint 20 perc alatt elsüllyedt, hogy 30 méter mélyen az oldalára dölve jelölje ki saját sírhelyét.
A hideg, decemberi vízben, 470-en azonnal megfulladtak. A mentés, az áramlat és a sötétség miatt, majdnem lehetetlennek bizonyult.
A Salemet , ami fájdalmas módon, azt jelenti, béke, sokáig tekintették élő temetőnek. Kegyeleti okokból, érthető módon, búvárok sokáig nem merülhettek ott. Később ezt a tilalmat feloldották, de a roncson ma is elfogja az embert egy kicsit a rosszérzés, majd hogy nem a szorongás, mintha kegyeletsértést követne el, valamiféle súlyos, kukucskálós illetlenséget.. Hobbibúvárok vagyunk, ez meg nem egy hobbihely. Egyértelműen nem az.
Ó, de nem csak a tudatról van szó, a látvány is mellbevág: beúszunk a farnál, a hatalmas propellerek mellett. Megdermedt idő, pillanatfelvétel a katasztrófa pillanatában.Összetekert imaszőnyegek, bőröndök, batyuk, pokrócba csavart, kötéllel összekötött csomagok. Ajándéknak vagy saját használatra, esetleg üzleti célra bevásárolt holmik.Bálás szövetanyagok, amelyeken még kivehető a minta. A fény hiánya és a víz sókoncentrátumának mértéke megakadályozta az erőteljes bomlást. Így aztán szemtanúk lehetünk. Vadonatúj babakocsi, csomagolt bicklik, autógumik, egy ládányi vietnami papucs.sl televizio. sal sarga auto

SALEM 2Halottak mementója. sal ruhacskaMindenütt vaksötét van, csak a lámpánk fénye világít. Egy gáztűzhely, az van ráírva: Made in Italy. Sose főztek rajta. Egy kislányruha, fodros. Magnók, videók.
A folyosókon átkötött ágymatracok, amelyek soha senki álmát nem szolgálták.. Cipősdobozok, sportcipőkkel. Talán egy kereskedő vásárolta őket, hogy otthon eladja. A kocsitérben autók, köztük egy toyotta. Sose gördültek ki. A roncs legmélyebb pontján, 30 méteren mentőcsónakok. Nem mentettek ki senkit. A hiábavalóság szimfóniája ez.

Beúszunk a hajdani ebédlőbe. Vízben lebegő tálcák, egy asztal, rozsdás vasakban megakadt evőeszközök. Ép a pvc padozat is.

SAL 22
Béke Express, micsoda fájdalmasan bizarr hajónév ez, hiszen sose érte el a célját, a békét.
Mégis:a picit világosabb szakaszokon, még ezen a roncson is, lassan talajt fogtak a korallok.A kilyukadt testen át látni: üveghalak cikáznak tízezrével. Idemerészkedtek az angyalhalak és az agresszív íjjhalak is. Egyelőre kevesebben vannak, mint más, régebbi roncsokon, még nem vették igazán birtokukba. Még nincs itt az ideje, hiszen csak 25 éve történt.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Lassan felúszunk. A hajónkra érve, nincs akkora élénk dumálás, mint máskor.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s